Elhunyt Bora Đorđević, a legendás Riblja čorba énekese, erősítették meg a hírt az együttes tagjai. Đorđević a ljubljanai Klinikai Központban hunyt el, miután súlyos tüdőgyulladással került be kezelésre.

Borisav Bora Đorđević, vagyis Bora Čorba Čačakon született 1952. november 1-én. A szerb rockzenész és költő 1978-as megalakulása óta a Riblja čorba rockegyüttes énekese és dalszerzője. Ezt megelőzően a Suncokret és a Rani mraz együttesekben játszott, Đorđe Balaševićtyel.

A szerb és jugoszláv rockszcéna egyik leghíresebb előadója volt.

Belgrádban az V. Belgrádi Gimnáziumba, majd a jogi karra került. Két év után rájött, hogy ez a szakma nem neki való, ezért megpróbált beiratkozni a belgrádi Színművészeti Karra. Nem vették fel, ezért beírta a színházszervezést. Azóta is abszolvens maradt.

Bora Đorđević 72 éves volt.