Ki és mi határozza meg, hogy mit eszünk? Nagymértékben függ az étkezési szokásainktól, hogyan érezzük magunkat, milyen az egészségi állapotunk, a teljesítőképességünk, és még a kinézetünk is. Sokan elégedetlenek vagyunk a külsőnkkel, és kétségbeesetten keressük a megoldásokat, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
Többnyire a szervezetünket hibáztatjuk a helytelen működéséért, de valójában a táplálékunk összetevői épülnek be a szöveteinkbe, és ezek eredményeképpen leszünk túlsúlyosak vagy egészséges testsúlyúak, fáradtak vagy vitálisak. Tehát az ételünk kiválasztásakor hozott napi döntéseink határozzák meg, milyen lesz a közérzetünk és a tükörképünk. Egyáltalán milyen alapon hozzuk meg ezeket a fontos döntéseket nap mint nap? Egy-egy étel vonzó külseje, könnyű elérhetősége vagy az a tény miatt, hogy mások is ugyanezt fogyasztják? Esetleg megszokásból, mert ezt fogyasztották a szülei is, vagy mert boldoggá teszi? Talán az ára volt csábító?
Az igazság az, hogy a tápérték ritkán kerül az első helyre a választási szempontok között. Sokan úgy érzik, hogy kizárólag ők a felelősek azért, hogy a gyűlölt mérleg egyre többet mutat, és már megint nem férnek bele a kedvenc farmerükbe. Emiatt bűntudat alakulhat ki minden elfogyasztott falatnál, mert úgy gondoljuk, nem tudjuk kontrollálni magunkat az evés terén, ami idővel az étkezéshez való negatív hozzáállás kialakulásához vezethet. Ki a hibás azért, hogy egyre kövérebbek és kövérebbek leszünk? Tényleg csak az az egyén, aki látszólag mindent magába töm, vagy valami más áll a háttérben?
Már régen nem a természetes éhségösztön határozza meg az étkezésünket, hanem az érzéseink, a jó érzések, melyeket nagymértékben a táplálékunk összetétele és az élelmiszeripar reklámjai váltanak ki bennünk. Egyrészt mi vagyunk a hibásak, mert eszünk, másrészt nem tehetünk róla, hogy az ételek magas kalóriatartalmúak, és hogy az élelmiszeripar kihasználja a testünk édes és kalóriadús ételek iránti ősi igényét, amely a legnagyobb befolyást gyakorolja arra, hogy mit, mikor és mennyit együnk.
Minél több könnyen felszívódó cukrot tartalmaz az ételünk, annál gyorsabban és magasabbra növekszik a vércukorszint a szervezetünkben olyan szintre, amely már kritikus a vérben jelen lévő fehérjék összetapadása miatt. Emiatt nagy mennyiségű, a hasnyálmirigy által termelt inzulinhormon árasztja el szervezetünket, és a vércukrot gyorsan túl alacsony értékre csökkenti. Ilyenkor az agy életfontosságú glükózellátása kerül veszélybe, és farkaséhséget jelez szervezetünk, hogy újra együnk. Persze ekkor a mindig rendelkezésünkre álló következő kalóriadús gyorsételt fogyasztjuk el jóízűen.
Nem is gyanítva, hogy félre lettünk vezetve. Minél többször kalóriadús és könnyen felszívódó szénhidrátokat veszünk magunkhoz, annál többször ingadozik a vércukrunk, és annál sűrűbben leszünk éhesek. Ez az organizmusunknak egy ősi reakciója, amelyet az élelmiszeripar egész pontosan ismer, és a profit növelésére használ ki, hiszen minél többet fogyasztunk, annál nagyobb a haszon.
A cukor az egy igazi gazdasági erő, ezért már mindenhez hozzáadják, kivéve a gyümölcsöt és a zöldséget. Cukortartalmú készítményekkel jutalmazzuk meg magunkat és gyermekeinket is, nem is gyanítva, hogy az elfogyasztott cukor az agyunk jutalmazási rendszerében a boldogsághormonok felszabadításáért is felelős. Tudományos kutatások eredményei szerint a cukor ugyanazokat az agyi területeket aktiválja, mint a kokain. A boldogságérzet az, amely arra késztet bennünket, hogy újabb cukortartalmú terméket együnk. Ma már aligha döntünk ösztönösen, hanem inkább az étkezés által generált jó érzés csábít arra, hogy együnk, függetlenül attól, hogy megfelelően táplálja-e testünket, vagy nagyrészt csak üres kalóriákkal látjuk el szervezetünket.
Tévhitben ringatjuk magunkat, hogy a jól teletömött hasunk mindent megad organizmusunknak, ami a rendes működéséhez szükséges. Egyrészt az intelligens testünk jelzi, hogy bár az előző adag burekból vagy péksüteményből sok kalóriát kapott, amelyet már nem is tud hol tárolni, másrészt a szükséges vitaminokra és ásványi anyagokra még mindig türelmetlenül vár, és reméli, hogy a következő éhségérzetet helyesen fogjuk a tényleg szükséges nyersanyagokkal csillapítani.
Valójában minden sarkon kulináris kísértésekkel szembesülünk, méghozzá egészségtelenekkel.
Az élelmiszeripar nélkül a fogyókúraipar nem is létezhetne, tökéletesen kiegészítik egymást, még akkor is, ha látszólag nem egy csónakban eveznek. Az élelmiszeripar túltáplál bennünket, a fogyókúraipar pedig milliárdokat keres azzal, hogy megpróbál bennünket újra karcsúvá tenni, vagy legalábbis fogyást ígér. Mi, fogyasztók ennek a két iparágnak a bábjai vagyunk.
Tehát legközelebb, amikor éhség gyötri, és választás előtt áll, jusson eszébe, hogy a tudatos jó döntéseink hosszú távon meghozzák a gyümölcsüket. Ne hagyja magát félrevezetni! Gondolja át, mit választ az étkezéshez, és ne csak a csábító csomagolást vagy a reklámokat figyelje, hanem az étele tápértékét. Ezzel nemcsak a közérzetét javíthatja, hanem az egészségét is megőrizheti, és talán még a kedvenc farmerébe is újra beleférhet!
A szerző
Farkas Marija vagyok, az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának élelmiszeripari szakán szereztem főiskolai képesítést. Negyvenéves laboratóriumi tapasztalattal rendelkezem, 2020-tól pedig táplálkozási edző pszichoneuro-immunológiai képzéssel. Zentán születtem, 1981 óta Bécsben élek, két gyermek édesanyja vagyok. 2021-ben nyugdíjba vonultam, de nem vagyok tétlen! Német és magyar nyelven kommunikálok.
