Be kell vallanom, hogy mint csalfa ígéretek között felcseperedő ifjonc sem tudtam hinni a pusztuló Nyugatról sikertelenül belénk sulykolt lózungokban. Példaként – és mivel a világból is azt vesszük észre, amire rálátásunk vagyon – álljon itt a vonatokról kialakított: a zarándokút kiindulópontjának Firenzét választottam, ahol a Santa Croce templom – Leonardo da Vinci nyughelye – bejáratánál van a pecsételőhely. Addig az utam így vezetett: a Tiburtina állomáson szálltam fel, innen szólt a jegyem. A metró hasonló nevet viselő állomásával egybekapcsolt vonatállomás – ami a kisebbek közé tartozik Rómában – összesen közel hatvan peron szervezését bonyolítja, meglehetős sikerrel. Nem bocsátkoznék felesleges viszonyítgatásba, de úgy vélem, hogy a fejlett Vajdaság összes peronja alulmarad a küzdelemben. A vonat (majdnem) időben érkezik, és elkezdi azt a száguldást, amit felénk még a valóságtól nagyon elrugaszkodott politikusok sem ejtenek ki a szájukon. Másfél órás az út Firenzéig, a kijelző csak alig marad el a 250-es kilométerenként sebességtől (az SI rendszerben számolók kedvéért ez kb. 66 m/sec): na ez az, amit az autóból satugázt nyomva úgy érzed, hogy nagyon magadra hagytak. A vonat felszereltségére vonatkozó részletektől ezúttal eltekintenék.
Miután többedszer van szerencsém Firenzében járni, csak átsétálok a Santa Maria della Novella állomástól a Santa Croce térig, de a firenzei Városháza előtti téren – a reneszánsz építészet és művészet annyi csodája között – botlok az orosz géppuska-sorozatoktól lyuggatott mentőautóba, ami az ámuldozásból visszaránt a nyers valóságba, magamban feltéve a kérdést: ezt miért nem mutatják egyes keleti országok tévéállomásai?
Firenze és Pontassieve között jelzések nélküli közút mellett teszem meg a távot, erről sok mindent nem kell feljegyezni, talán Sieci falucskát, ahol a ferencesek egy 955-ben épült templomban székelnek: ebben az évben volt a Lech-mezei vereségünk, Lehel kürtje, Konrád császár, miegyéb, csak a pontos kép miatt mondom.
Pontassieve-be érve egy furcsa városka képe tárul elém, mintha csak egy modern lakótelepre értem volna. A magyarázatot most is a történelem adja: vasúti csomópontként ronggyá bombázták a szövetségesek a II. Világháborúban.
Most már délelőtt van, az idő szomorkás, esőt mondanak, el kell jutni Consumába, a téli síközpontba, egy kilométerrel a fejem fölött. Csak hó ne essen.
Pontassieve városa (Wikipédia)
Itáliai útinapló
