Bennem valahogy így rögzült az a híres mondat, amit Szomjas György legendákon túlnövő filmjében mond a számadó, amikor a nyilvánvalóan tejfölösszájúnak beállított antihős a tavaly elrejtett lovak számát firtatja. De az is lehet, hogy éppen a hős, Farkos Csapó Gyurka mondja, a történet szempontjából az a fontos, hogy a mondat egyáltalán elhangzik, mert a „jók” mértéktartására utal. A jók ugyanis, bármilyen úton szerzik vagyonukat, nem mohók és nem b…kurálja a tarkójukat a becsvágy sem.
A Szent István templom homlokzata. Pieve di San Stefano (Fotó: Papp Árpád)
Útravaló, tanulság? A zarándokút apropóján éppen az, hogy ha túlbecsülöd magad és azt gondolod, hogy még sok minden fontos van az életedben, megbosszulja magát és szépen leszakad a vállad, hogy csak a legelfogadhatóbb testrészt említsem. A rosszaknak pedig ez lesz a sorsuk, szépen megroggyannak. De nem csak a vállaidra nehezedő súlytól, hanem a rosszul becsült és vállalt távtól is hasonló sorsra jutsz: bizonyára ismeritek azt az érzést, amikor már összefolyik a szemetek előtt a táj, a lábad visz, ki tudja hova, és még olyan messze az áhított cél.
A Santa Maria templom. Pieve di San Stefano (Fotó: Papp Árpád)
La Vernából papi áldással indultunk el, igencsak sűrű esőben, próbálgatva a hegyi agyag különböző létformáit. Ha van valami, ami létidegen a homokos-löszös talajon cseperedőknek, hát ez mondjuk biztosan az. Nem is hagyta abba, nem úgy én, a vele való kísérletezést. Miután a tervbe nem vett reggeli helyett a falusi bolt kínálta heringgel és focacciaval jóllaktam, indultam utamra. Az út pedig kanyarog, vége nincs, enyhén emelkedik, majd nagy örömömre lejteni kezd – bár utólag be kell vallanom, hogy mérhetetlenül ennek sem lehet örülni – és még nagyobb vígságomra eláll az eső is. Marad a táv, marad a csend és az abba vetett hit, hogy előbb-utóbb. Így érkeztem Pieve di San Stefanóba, ami lakosságszámát nézve Ludas, kiterjedésre jó esetben Tornyos lenne. Békés egy hely.
A Santa Maria harangtornya. Pieve di San Stefano (Fotó: Papp Árpád)
A szállást keresve először egy, majd több feredzsába öltözött nő jön szembe, mint kiderül, a férfiak száma is igen tekintélyes. Ez egy olyan olasz városka, ahol nem az olaszok tűnnek szembe. Na jó, ők is olaszul beszélnek. Nem ennek kapcsán ér az első kellemtlen meglepetés: a nehezen megtalálható, de létező címen, amit a hevenyészett Baedekker felkínál, nem úgy nem tartózkodik senki, hogy a kapu zárva marad, hanem egy gyakori olasz név alapján került a szállások közé, nevezetesen egy Pellegrini lakik/lakott ott, már nem fog sohasem kiderülni a számomra. Marad hát az imént még kárhoztatott kényszerszálloda, de a választék nem nagy: vagy az, vagy a susnyás.
A Santa Maria toronydísze. Pieve di San Stefano (Fotó: Papp Árpád)
Egy hete először, levetve amúgy sem nagyon feszélyező gátlásaimat, az egyszer élünk szellemében négy kávét iszok meg reggelire és legalább ennyiszer megyek mindenféle édes péksüteményért is. Memoria volant, ospito manent.
Pieve di San Stefano három utcájának egyike (Fotó: Papp Árpád)
Itáliai útinapló
