Ott hagytam abba, hogy Pietralunga piciny városkájába utam Gubbioba vezetett. Csendes, már-már eseménytelen útnak kellene minősítenem, ha nem lett volna annyira hosszú és ne vezetett volna igen változatos terepen. Az időjárásra viszont semmi panaszom nem lehetett, koraőszi kellemes délutáni napsütésben érkeztem Gubbioba, ami nagy szerencsémre nem a hegy tetejére épült, hanem inkább a tövébe, remek rálátással a völgyre, előtte folyó életre. Ha valamely, mindenki által ismert ódon városhoz kellene hasonlítani, akkor az vélhetően Raguza, másképpen Dubrovnik lenne, némi Ston városka béli domborzati adottsággal.
Gubbio városnegyed tábla
Ezzel együtt az óváros – talán túlságos elfogultsággal is vádolható vagyok – csodálatos, bár ez a szó mostanra közhellyé vált ebben az útleírás-naplóban. Az lem elég, hogy a kőfalak között élni lehet, de működik is a város, a közigazgatás is többszáz éve itt található, emberek élnek itt, házakat újítanak fel a régi mintájára. És vélhetően nem pusztán az erre tévedő turisták miatt.
Gubbio városnegyed zászló
A városka és környéke védőszentje Szent Ubaldo, aki 1086-1160 között élte földi életét. Ami miatt számunkra is ismerős lehet, az Assisi Szent Ferenc életének azon, legendává váló részlete, miszerint a városkát fenyegető farkas, a címbe foglalt, fenyegette a városka lakóit és Ferenc közbenjárására – rábeszélő készsége – kellett ahhoz, hogy ez megszűnjön igen elegáns módon: a farkast meggyőzte, hogy hagyja abba a zaklatást, a városka lakóit pedig arról győzte meg, hogy etessék a farkast, és az békén hagyja őket. Ilyképpen a legenda.
Utcakép
Amíg barangoltam az óváros utcáin, nem kerülhette el a figyelmemet a belső utcák negyedekre való osztottsága, amit a mai napig is igyekeznek zászlókkal hangsúlyozni, és akkor még ott vannak a kőbe vésett táblák is. Az egyik negyed jelképe – írom ezt 2024-ben – a farkas. Hogy korábban is ez lett volna, azt kocatörténész módján nem mondhatom meg, de egy házi elmélet-megoldást hadd engedjek meg ennek kapcsán: ha a zászlókon szereplő szimbólumok már a 13. század elején is azonosak voltak a mostaniakkal, akkor talán a legendabéli farkas az egyik negyedre utalt volna, ennek hatalomvágya jelenthette volna a városka zaklatását és sanyargatását, ennek meggyőzés utáni csillapítása, majd a negyedek közti feszültség mérséklése a farkas etetését? Nem lévén fogódzója az elméletnek, nem is folytatom tovább.
Másnap a Valfabbricába való utazás kezdődött meg, a leghosszabb és legrosszabb szakasz az eddigi út során. Nem is annyira az emelkedők tették emlékezetessé, sokkal inkább a Piccione – ezt a nevet emlegetni fogom, amíg élek – után rámzúduló eső miatt, ami minden ellenállást és ellenkezést feleslegessé tett. Gondolom, egy valamire való zarándokút nem képzelhető el egy valamirevaló zuhé nélkül. Hát meglett ez is. Tizenöt kilométer szakadó esőben, hát a végére átfolyt rajtam a víz, mert száraz rész nem maradt. Este részben sikeres szárítás Valfabbrica ferences kolostorában, pontosabban nem szárítás, hanem a vízmennyiség csökkentése. Mert a súlyt, azt bizony cipelni kell, legyen az víztől, miegyébtől. Mérgemben nem is készítettem fényképeket Valfabbricáról, amúgy nagyon nem is lett volna miről.
Gubbio palota (Papp Árpád)
Itáliai útinapló
