Siniša Mali pénzügyminiszter szombaton bejelentette, hogy hamarosan indul a Vedd el a nyugtát és nyerj elnevezésű nyereményjáték őszi fordulója.

A tárcavezető Instagram oldalán azt írta, az őszi forduló első sorsolására október végén kerül sor a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) csatornáján, és ezúttal is öt sorsolás lesz, melyek során összesen tíz belgrádi lakás talál majd gazdára.

Mali arra szólította fel a polgárokat, hogy szkenneljék le számláikat, és azt is elmondta, hogy a legutóbbi adatok szerint a lakosság 553.581 fiókot nyitott magának és 146 millió nyugtát szkennelt le, amelyekkel összesen 176 millió kód vesz részt a játékban.

Az, aki nem készpénzzel fizet, kétszeres eséllyel vesz részt a játékban, vagyis egy szkennelt nyugtáért két kódot kap.

 

 

„Ezzel arra akarjuk ösztönözni a polgárokat, hogy használják fizetőkártyáikat, a cél pedig a szürkegazdaság visszaszorítása” – emelte ki a tárcavezető.

Emlékeztetett, hogy a nyereményjáték keretében eddig 75 belgrádi lakás talált gazdára és a tervek szerint a játék a jövő évben is folytatódik.