Miloš Vučević kormányfő kedden kijelentette, hogy a nap folyamán büntetőfeljelentést tesznek a leskovaci Yura vállalat menedzsere ellen, aki székkel dobálta meg a gyár két női alkalmazottját, és azt üzente, hogy ilyen incidensek nem történhetnek meg többé Szerbiában, az államnak pedig a törvényekkel összhangban fel kell lépnie.

Vučević bejelentette, hogy a munkaügyi minisztérium a nap folyamán sajtóközleményt ad majd ki, miután megtették a bűnvádi feljelentést, mivel, mint mondta, megalapozott a gyanú, hogy a Yura gyár menedzsere olyan bűncselekményt követett el, amely miatt az ügyészség eljárást indít.

Székkel dobált meg két női alkalmazottat a cég menedzsere, mert ülve dolgoztak

Felfüggesztették a nőket székkel dobáló menedzsert