Szabadka idei évi költségvetése a tervezett módosítás és kiegészítés alapján 4,5 százalékkal, vagyis valamivel több, mint 480 millió dinárral növekszik, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a városi képviselő-testület elnöke, Gyivánovity Dániel, annak okán, hogy csütörtökön újabb ülést tart a testület, számolt be a Pannon RTV.

A kommunális infrastruktúra nagy projektjei mellett kiemelte az állati eredetű melléktermékeket begyűjtő és feldolgozó üzemet is, amely Csantavér területén épül majd meg, a már létező dögkútnál.

„A projekt összértéke 62 millió dinár, amiből az idén 47 millió dinár valósul meg. A munkálatok pedig a kivitelező szerint előreláthatólag 2025-re befejeződnek. Tehát az állati eredetű hulladék és melléktermékek kezelésének több évtizedes problémája ily módon lesz megoldva, mivel ebben az üzemben állati eredetű hulladék kezelésével egy, az ilyen fajta hulladék ártalmatlanítására szakosodott engedélyre rendelkező üzemeltetőt fogunk megbízni.” – mondta Gyivánovity.

Az önkormányzat gondoskodik az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséről is – tette hozzá.

A palicsi orvosi rendelő építésére a 2024-es évben 63 millió dinárt különítettek el, jövőre pedig 43 millió dinárt irányoztak elő. A nagyberuházások között a legnagyobb tételt a Szabadkai Népszínház átépítése jelenti.

„Szeptember 12-én négy funkcionális egységre már kiadták a használatba vételi engedélyt. Nevezetesen a nagy színházteremre, a kamarateremre, és két próbateremre, ami azt jelenti, hogy a színielőadásokat hamarosan az új épületben tudjuk már élvezni.” – ismertette a vkt elnöke.

Elmondta, az önkormányzat az utolsó részletét is törlesztette annak az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Banktól felvett hitelnek, amelynek projektjét a Vízművek és Csatornázási Közművállalat valósította meg Szabadka vízügyi rendszerének kiépítésével kapcsolatosan.

A városatyák összesen 21 napirendi pontról vitáznak, az ülés csütörtökön 9 órakor kezdődik.