A szerbiai pedagógusok azzal az üzenettel fejezték be a ma, október másodikán megtartott tiltakozásukat Belgrádban, hogy a hatalom ismét becsapta őket, ugyanakkor bejelentették, hogy minden szakszervezeti és jogi eszközzel folytatják a harcot a tanárok jobb helyzetéért – írja a 021.rs.

„Addig nem veszünk részt több tárgyaláson, amíg a Szerb Kormánnyal aláírt dolgokból nem valósul meg valami konkrétum” – mondta Dobrivoje Marjanović, az Oktatási Dolgozók Szakszervezeti Uniójának elnöke és hozzátette, a mai napon az iskolák 60 százaléka teljes munkabeszüntetést tart, míg összesen 90 százalékuk csatlakozott valamilyen módon a sztrájkhoz.

Valentina Ilić, az Oktatási Szakszervezet elnöke méltó körülményeket követelt a tanárok számára.

„Nem fordulhat elő, hogy egy kioszkban magasabb fizetést adjanak egy munkásnak, mint egy mesterdiplomával rendelkező tanárnak” – mondta Ilić.

Danilo Gligorić, a Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke arra figyelmeztette Szerbia kormányát, hogy az oktatásban dolgozók elégedetlensége kritikus pontra jutott, és hogy a pedagógusok ezzel a tiltakozással az iskolák fennmaradásáért küzdenek.

Milan Trbović, a Vajdasági Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az állam nem tiszteli a pedagógusok munkáját, egyúttal emlékeztetett arra, hogy a szerb parlamentben nem szavazták meg azt a törvénymódosítást, amely megakadályozhatná a pedagógusok elleni erőszakot.

Bár a szakszervezetek képviselői október elsején Miloš Vučević miniszterelnökkel és Slavica Djukić Dejanović oktatási miniszterrel is tárgyaltak, mindkét fél álláspontja megosztott maradt a megbeszélést követően.