Mindenkinek felelősségek kell vállalnia, akinek köze volt ahhoz, hogy a villanyórák leolvasása körül botrány alakult ki, üzente a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak (LSV) párt.

Amint arról írtunk, a szolgáltató bocsánatot kért az újvidékiektől a villanyszámlával kapcsolatos probléma miatt, és azt ígérte, hogy az órák újraolvasásával kiküszöbölik az esetleges hibákat.

A villanygazdaság elnézést kért a számlák miatt

„A villanyórák leolvasása miatt kirobbant botrány kapcsán nemcsak a Szerbiai Áramszolgáltató (EDS) bocsánatkérését várjuk el, hanem azt is, hogy a felelősök mondjanak le és tájékoztassák a nyilvánosságot a botrány minden részletéről” – olvasható az LSV újvidéki bizottsága elnöke, Maja Mrnuštik által aláírt közleményben.

Hozzátették, az illetékes nyomozati hatóságoktól pedig azt követelik, hogy sürgősen vizsgálják ki, ki a felelős, amiért megkárosították Vajdaság polgárait.

„Az EDS működése még egy példája a hatalom szakszerűtlen és dölyfös működésének, de azt is bizonyítja, hogy a központosított rendszer hurokként szorítja az állam és polgárainak nyakát” – közölte Mrnuštik.

Kiemelte, ha még létezne az Elektrovojvodina, akkor nem lehetne Vajdaság polgárait még a villanyszámlákon keresztül is kifosztani.

Kígyózó sorokban a panasztevők