Jelenleg nincs anyagi forrás minden követelésük teljesítésére, ezt a szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének képviselője, Marinko Kujundžić mondta  a sajtónak, miután a szerbiai mezőgazdasági minisztérium képviselőivel tárgyaltak.

Kujundžić hozzátette, a beszélgetés „konstruktívnak tűnt”, és a gazdálkodók a gazdálkodó egyesületek egyeztetése után döntenek majd, mit válaszolnak a kormánynak, tudósít a Szabad Európa Rádió.

Eközben több tucat gazda gyűlt össze, traktorokkal Kiszácsnál, hogy támogassák a szerb kormány mai tárgyalásait – jelentette a Beta ügynökség.

A gazdák korábban bejelentették, hogy nem lesz blokád, de várják a híreket a Mezőgazdasági Minisztériumtól.

Megismételték, hogy a kormánnyal kötött korábbi megállapodás nem teljesült, a konkrét lépésekről az agrárszövetségek hétfői ülése után döntenek.

A mezőgazdasággal foglalkozók azon követelések teljesítéséről tárgyaltak a minisztériumban, amelyek miatt szeptember 29-én, vasárnap tüntetést tartottak a tartományi kormány épülete előtt, majd szeptember 30-án, hétfőn lezárták az utat Szabadkánál.

A gazdálkodók minden mezőgazdasági hitelre moratóriumot követelnek a szerbiai kormánytól, mint a koronavírus-járvány idején, hektáronként 17 ezer dinárt kérnek a minősített vetőmagokért minden gazdálkodónak, számlás vásárlás nélkül, valamint jövedéki adó nélküli üzemanyagot minden benzinkútnál és az árutőzsde szabályozását.

Miloš Vučević szerb kormányfő október 2-án a gazdák tiltakozása kapcsán azt mondta, nincs az országban „rejtett” pénz, amely minden igényt teljesíteni, de a mezőgazdaság számára „megfelelő csomagot” készítettek elő.