Gazdasági és partnerségi megállapodást kötött Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek. A szerb államfő az Instagramon úgy nyilatkozott, hogy tisztelettel és örömmel látta vendégül Szerbia nagy barátját. Bejegyzésében azt írta: ez a megállapodás egyben a Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek közötti kiváló kapcsolatok szimbóluma is, amelyek az évek során és a nehéz időkben kialakult jogos bizalomra épülnek, és amely a jövőben tovább fog épülni. Vučić hozzátette, hogy minden találkozás Mohamed bin Zájid Ál Nahajanttal új fejezetet nyit Szerbia történelmében. A bejegyzésben kifejtette, hogy

„Segítettetek nekünk, hogy beteljesítsük álmainkat. Ahogy már mondtam is, amikor pénzügyi problémáink voltak, akkor sosem felejtem el – 2014, 2015 és 2016-ban illetve később a covid idején szintén segítettetek. A szerbiai emberek ezt sosem fogják elfeledni. Azt hiszem, hogy hűséges emberek vagyunk. Ez olyan dolog volt, ami több egy puszta gesztusnál. Bajban ismerszik meg az igazi barát.”