„A fiatal férfiak felét egyáltalán nem érdekli a szex” – írja a Szabad Magyar Szó prof. dr. Snežana Vujović endokrinológus Blicnek adott interjújára hivatkozva, aki a képernyő és a telefonos tartalmak fiatalok életében való eluralkodását emeli ki magyarázatként. Ehhez Željko Mašović pszichológus azt teszi hozzá, hogy „a fiatal férfiak fele aszexuálisnak mondható, vagyis egyáltalán nem érdeklődik a szexuális együttlétek iránt”.
Ezeket a megállapításokat nem vitatva érdemes azért a kérdést egy másik oldalról is megközelíteni.
Aligha mondok újat azzal, hogy egy rettenetesen anyagias világban élünk. Lehet mindezért (tévesen) kárhoztatni a hanyatló nyugatot meg a kapitalizmust, de az a nagy büdös helyzet, hogy a világ már az első ipari forradalom előtt is ilyen volt, méghozzá mifelénk is, csak akkor még nem létezett a bolygót keresztül-kasul átszövő információs hálózat, amin keresztül mindenki az arcunkba tolhatta volna, hogy mije van, ami nekünk nincs. Az ókorban is pontosan ugyanúgy játszotta az eszét, akinek volt mit a tejbe aprítania, mint ma – ráadásul ugyanattól a lelki motivációtól hajtva. Megkockáztatom, hogy az egyenlőtlenség hangsúlyozása (konkrétan az alacsonyabb rangúak orra alá dörgölése) egyidős az emberiséggel.
A baloldali társadalmi kísérletek, az egyenlőség ideájának való életbeli próbái a modern történelem során nagyrészt ugyanazon buktak el: alapvetően mindenki magának kapart/lopott, hogy egyenlőbb lehessen a többinél, miközben vizet prédikált. A jobboldali (állam)felfogás pedig eleve az egyenlőtlenségen, azaz bizonyos csoportok előjogainak bebetonozásán alapszik, tehát a kivagyiság pontosan ugyanannyira van belekódolva, mint a DNS-be a szaporodás (így tehát a fideszes Döbrögik úrhatnámsága abszolúte nem anomália, hanem puszta rendszerintegritás).
Nincs tehát semmi új a nap alatt, de most nézzük a 21. századot.
Ahogy a minden létező csatornán ömlő, kontrollálatlan médiaszenny az utóbbi bő három évtizedben eltorzította a lányok önképét (idealizálva többek között a tepsiszájat, a strandlabda méretű szilikonmelleket, és úgy általában a túltolt magamutogatást, burkolt prostitúciót), úgy tette tönkre a fiúk önmagukhoz való viszonyulását is (beléjük sulykolva, hogy csak felfújt izomzattal, tankméretű SUV-vel, bűnöző külsővel és tömött pénztárcával megjelenve van esélyük a nőknél).
Fiatalember az edzőteremben (Fotó: Freepik)
Mivel a mérvadó státusszimbólumok a többség számára akár egy élet munkájával is totálisan elérhetetlenek, így az önLEértékelés teljesen logikus következmény. És ezen a rövidlátó boomerjeinktől és a (szellemiekben hozzájuk fénysebességgel felzárkózni igyekvő) középkorosztálytól kapott gőgös és lenéző kritika is nyilvánvalóan csak rontani tud: könnyebb az áldozatokat hibáztatni az elkövetők helyett, hisz így nem kell szembenézni a saját felelősségünkkel a dolgok ilyetén alakulása kapcsán.
Honnan is lenne egy mai fiatalnak önbizalma a párkeresés terén? Lánynak, fiúnak egyaránt. Hol van esélye például sikerélményeket szerezni, és abból építkezni? Kitől kap egy jó szót, bármi támogatást az életben? Milyen perspektívát nyújtanak ezek a posztkommunista, rothadó, nihilbe hajló társadalmi viszonyok, amelyek között felnőnek/felnőttek ezek a gyerekek? Hol tudnak a mai fiatalok ismerkedni, párt találni, ha nincs pénzük (de még akkor is, ha van)?
És ha már itt tartunk: mit nyújt nekik a jelenlegi oktatási rendszer, milyen tudással vértezi fel őket, hogy sikeresen lépjenek be a munkaerőpiacra és elindulhassanak végre az önállósodás felé – amit ugyebár minden témával foglakozó cikk, szakember és életiskoláját végzett Facebook-kommentelő számon kér rajtuk?
„A mai fiataloknak nincs munkamoráljuk, nincs bennük kitartás, nem tudnak egy percnél hosszabban fókuszálni, nincs felelősségérzetük (lelkiismeretfurdalás nélkül, bármikor cserben hagyják az őket munkaviszonyban alkalmazókat), nem lehet rájuk hosszú távon számítani, motiválatlanok és lusták” – sorjáznak a megállapítások, amelyek egyébként valóban ijesztően egybecsengenek a legkülönbözőbb források esetén is.
De kérdem én: kitől látták ezt, kiről vettek példát? Hol volt a szülő, amikor nevelni kellett volna, hogy ne az internet szennye „nevelje” a gyereket, és ne a netes pornó „oktassa” a testiséget? Ki tanította meg nekik, hogyan kell beilleszkedni a társadalomba? Ki cseszte el annyira ezt a világot, hogy esélytelen legyen például belátható időn (mondjuk másfél emberöltőn) belül saját házhoz vagy lakáshoz jutni, úgy, hogy közben az ember fia/lánya megenged magának legalábbi napi kétszeri étkezést, alapvető ruházatot, és emellett próbál szociális életet élni a korosztályával, amihez szintén pénz kell manapság, ahogy mindenhez…
Távol álljon tőlem, hogy egyetlen generáció (nagyrészt a sajátom) nyakába varrjam a világ minden romlásának felelősségét. Csak azt mondom: ezek a gyerekek nagy bajban vannak, ha már szexelni se akarnak/mernek, és nem beléjük rúgni kéne, hanem valami követhető, reális irányt mutatni nekik az életben, lehetőleg saját jó példával illusztrálva.
Valami olyat, ami nem az alkoholizmus/drogfüggőség, nem a modern munkahelyi rabszolgaság, de nem is a parttalan hedonizmus.
Őszintén szólva nem is tudom, hol kellene kezdeni…
(S:B)
Illusztráció – női influencer (Fotó: Freepik)
