A szerb belügyminisztérium (MUP) is megnyilatkozott annak kapcsán, hogy Danijela Nestorović ellenzéki képviselő szerdán reggel a parlamentben tudatta a nyilvánossággal, hogy kiszúrták autójának gumijait.
A MUP közleménye szerint a borčai rendőrőrsöt 10:45-kor hívta fel Danijela Nestorović, aki parlamenti képviselőként mutatkozott be, majd bejelentette, hogy reggel a parkolóban úgy találta autóját, hogy ki voltak szúrva annak első gumiabroncsai, amelyeket kicserélt, majd az autóval munkába ment.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„A rendőrtisztek arra kérték, hogy jöjjön be a borčai őrsre és tegyen feljelentést, amit eddig a pillanatig ő nem tette meg. Ennek ellenére a rendőrség a bejelentést követően azonnal elkezdte állításainak ellenőrzését és megtesz minden intézkedést az eset részleteinek a tisztázására” – közölte a minisztérium.
A MUP közleményében rámutatnak, hogy Nestorović 10:45-kor telefonált a rendőrségre, holott már ezt megelőzően a parlamentben azt mondta, hogy a történteket már jelentette a rendőrségen, ami nem igaz.

