Kiengedték a büntetőtáborból Alekszej Moszkaljevet, akit a fehéroroszok kiadták Oroszországnak, miután az orosz férfi Minszkbe menekült börtönbüntetése elől. A férfit azért ítélték el, mert az akkor 12 éves lánya az iskolában azt írta egy általa rajzolt orosz zászlóra, hogy „nemet a háborúra”, az ukránra pedig azt, hogy „dicsőség Ukrajnának”. A gyerek rajzát az iskola jelentette a rendőrségnek, írja a 444.hu.

A férfit azzal is vádolták, hogy a közösségi médiában többször is bírálta az orosz hadsereget. 2023 márciusában két év börtönre ítélték a hadsereg lejáratása miatt. A férfit most engedték ki, azt mondta, büntetése alatt két hónapot egy kétszer két méteres büntetőcellában töltött, ahova később betettek mellé egy másik embert is. Elmondása szerint a cellában rohadt a padló és patkányok jöttek fel a csatornából.

„Orosz vagyok és a háború ellen vagyok!” Tüntetés New Yorkban, 2022. február 27. (Fotó: James Andrews/Shutterstock)