A Nemzeti Olvasókönyv minden diákban a büszkeség és a hazája iránti szeretet érzését fogja ösztönözni, nyilatkozta Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter.

Mint mondta, ez az alapvető értékek, a történelem, a kultúra és az identitás megismertetésén keresztül valósul meg.

A Nemzetközi Könyvvásárral párhuzamosan megrendezésre kerülő Oktatási Vásár megnyitóján a miniszter emlékeztetett arra, hogy a legtöbb iskola már megkapta az elsős és másodikos diákoknak szánt olvasókönyvet.

Összesen négy nemzeti olvasókönyv lesz. Az első és második osztályos tanulókon kívül speciális olvasókönyvet kapnak a harmadik, ill. a negyedik osztályos diákok, majd az ötödik-nyolcadik osztályosok, valamint a középiskolások.

A miniszter arról is beszélt, hogy folytatódik az iskolák digitális eszközökkel való felszerelése. Az idén 265 okostáblát osztottak ki.