Kukacokat találtak a koprivnicai Instersparban vásárolt Bajaderában. Ennek kapcsán a Kraš csokoládégyár is a nyilvánossághoz fordult és tagadta felelősségét, mondván, hogy termékeik érzékenyek a raktározás körülményeire.

A Bajaderában idén januárban, majd júniusban, legutóbb pedig a múlt héten találtak kukacokat, amiről a Halo, inspektore nevű fogyasztóvédő Facebook csoportban számoltak be a vásárlók, írja a horvát Index.

„A gyári csomagolásban lévő népszerű édességből, melynek szavatossága 2025. január 2-án jár le, vastag fehér kukacok bújtak elő” – tették közzé a Halo, inspektori közösségi oldalán, és hozzátették, azok a kukacok, amiket télen találtak a Bajaderában, barna színűek és hosszúkásak voltak, a mostaniak pedig vastagok és fehérek.

A Kraš azonnal reagált és közölte, a gyár számos terméke érzékeny arra, hogy hogyan raktározzák.

„A Bajadera kártevőkkel fertőződhet nem megfelelő raktározás esetén. A molylepke lárvája 21 nap alatt fejlődik ki. A moly képes áthatolni a csomagoláson, amennyiben a tárolás nem megfelelően történik, vagy ha a terméket a lisztáru mellett tartják” – emelte ki a Kraš a termékvisszahívással kapcsolatos tájékoztatás magyarázatában.

„Sajnos nem tudjuk teljes mértékig ellenőrzés alatt tartani a piacon uralkodó feltételeket” – tette hozzá közleményében a gyár.

A Halo, inspektori egyesület által megkérdezett szakértő szerint azonban a Bajadérában akkor is megjelenhetnek kukacok, ha az annak gyártásához használt mogyorót nem megfelelően hőkezelik, de egyelőre még várják a Spar kereskedelmi lánc válaszát.