Míg korábban Csantavéren hatalmas problémát okozott az állati tetemek illegális lerakóhelye, az idei évben ezt is megoldják a településen. Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Csantavéren modern állati hulladék begyűjtő állomás épül, ahol a jövőben szakszerűen fogják kezelni az elhullott állatok tetemeit. A munkálatok már javában zajlanak – arról, hogy pontosan mikor készül el az épület, és mikor lesz lehetőség annak használatára, a csantavéri helyi közösség elnökét kérdeztük.

„Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, szükség volt arra, hogy a csantavéri állatorvosi rendelőt átvegye a szabadkai rendelő, és hogy a korábbi illegális dögtemető területe szintén Szabadka város tulajdonába kerüljön. A munkálatok elkezdéséhez, amelyet a szabadkai Javornik vállalat kivitelez, szükség volt építési engedélyre is, valamint 43,5 millió dinárra, amit Szabadka, valamint a tartomány biztosított. Folyamatos a kommunikáció a projektet végrehajtó Javornik céggel, és ha az időjárás engedi, úgy idén be is fejeződhetnek a munkálatok. Az építkezés befejezését követően szükség lesz az épület műszaki átvételére, valamint a működési engedélyre, ami szintén pár hónapot igénybe fog venni. Reményeink szerint már tavasszal működésbe léphet az állati tetemeket átvevő állomás. Fontos kiemelni, hogy az állomás működése magával vonja majd azt is, hogy ha valaki nem megfelelően szabadul meg az állati tetemtől, az a továbbiakban szankcionálható lesz” – tudtuk meg a helyi közösség elnökétől.

  Fotó: Seregély Orsolya