Orbán Viktor miniszterelnök ismét Pesten ünnepelt, Magyar Péter vonulásos megemlékezést szervezett, a Momentum a Magyar Rádióhoz hívta követőit, a Mi Hazánk turult védett, a DK Strasbourgban tűzött zászlót.

Orbán Viktor idén ismét Budapesten tartott beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. A Millenáris területére szervezett ünnepi műsor, melynek végén felszólalt a miniszterelnök, nem volt nyilvános, csak meghívottak vehettek rajta részt, az árvízvédelmiseket pedig családostul utaztatták a fővárosba, gyakorlatilag kötelező jellegű volt a megjelenés.

Orbán tavaly Veszprémben ünnepelt, előtte Zalaegerszegen, mindkét helyszínen akkor is csak a meghívottak vehettek részt, a sajtót pedig kitiltották nem szívesen látták. Idén ismét biztonságos terepet, a zárható Millenárison jelent meg és csak válogatott közönség juthatott a közelébe.

Beszédében a magyar miniszterelnök folyamatosan támadta az Európai Uniót, szinte a szovjet birodalomhoz hasonlítva azt. Úgy vélekedett, a magyar politika elfogadhatatlan Brüsszel számára, ezért Brüsszel meg akar szabadulni Magyarország kormányától és bábkormányt akar az ország nyakába ültetni. Már a vezetője is megvan: „Igazi aláíró fajta, ideális jelölt egy bábkormány élére” – jelentette ki a kormányfő egyértelműen Magyar Péterre célozva.

Orbán Viktor a Millenárison tartott 1956-os állami megemlékezésen. 2024. október 23. (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Orbán Viktor a Millenárison tartott 1956-os állami megemlékezésen. 2024. október 23. (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Orbán Viktor szerint az európai vezetők és Brüsszel egy reménytelen háborúba vezették a Nyugatot. „Nekünk csak Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk” – mondta a miniszterelnök. Emlékeztetett, hogy a magyar szabadságszerető és szabadságharcos nép, a magyarokat még soha egyetlen megszállónak sem sikerült betörni vagy megszelídíteni.

Magyar Péter és a Tisza Párt budapesti képviselői délelőtt a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál helyezték el a kegyelet virágait. Magyar Péter délutánra a Bem térre hívta híveit és ott mondott el egy verset, majd átvonultak a Széna térre, ahol folytatódott a megemlékezés.

Útközben füstölgő teherautók, füstölgő nosztalgiavillamos és korhű jelmezbe öltözött ’56-osok várták az érdeklődőket.

Magyar Péter vonulásos rendezvényének útvonalán füstölgő villamos és barikád is volt a Széna térnél (Fotó: Szapanos Veronika/SZMSZ)

Magyar Péter vonulásos rendezvényének útvonalán füstölgő villamos és barikád is volt a Széna térnél (Fotó: Szapanos Veronika/SZMSZ)

A kivetítőn többször is megjelent a miniszterelnök politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a közelmúltban nagy vihart kavart elszólása, hogy ti. Ukrajnának nem kellene védekeznie az orosz támadással szemben, amit széles körben úgy tolmácsoltak, hogy a mai magyar hatalom sem védekezne.

Magyar beszédében szintén többször feltette a kérdést: „Hova tűnt a ruszkik haza, miniszterelnök úr?” – utalva a Fidesz 1989-es elhíresült követelésére.

A legnagyobb – de parlamenten kívüli – ellenzéki párt vezére sorolta a szokásos problémákat az egészségüggyel, oktatással, vasúttal, költségvetéssel kapcsolatban. Utóbbihoz hozzátette, a brüsszeli pénzek helyett most kínai hitellel próbálja kipótolni a költségvetést a kormány. Brüsszellel kapcsolatban a tiszás vezető feltűnően sokat emlegette az Európai Ügyészséghez való csatlakozás szükségességét.

A Széna téren fellépett Ujlaki Dénes, Rost Andrea, Debreczeny Csaba, Jordán Tamás, Koltai Róbert és Nagy Ervin.

Rost Andrea énekel Magyar Péter 1956-os megemlékezésén a Széna téren 2024. október 23-án (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

Rost Andrea énekel Magyar Péter 1956-os megemlékezésén a Széna téren 2024. október 23-án (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

Bár a kivetítőn különböző korábbi beszédekből elhangzott néhány Orbán Viktor-idézet, Magyar Péter mégsem mondta ki, hogy neki vajon mi az álláspontja Ukrajnával kapcsolatban. Mint ismeretes, a Tisza Párt európai parlamenti delegációja eddig mindháromszor nem szavazta meg az Ukrajnának nyújtandó uniós segélyt.

A 2026-ban esedékes magyar parlamenti választásra fordulva a tiszások feldobták a „Hallgass a hazádra, szavazz a Tiszára” felhívás is, ami az 1990-es fideszes választási szólam („Hallgass a szívedre, szavazz a FIDESZ-re!”) átköltése.

Magyar Péter ismét meghirdette, hogy szakembereket keres a pártjába hiszen egyértelműen és magabiztosan kormányzásra készül az egyelőre csak csírájában létező, de máris a Fidesz népszerűségi mutatójának közvetlen közelébe került pártjával.

A rendezvény végén konfettieső zúdult a közönségre, ahhoz hasonlóan, ahogyan pár héttel ezelőtt ugyanezzel a technikával megdobálták az MTVA székházát.

Konfettieső Magyar Péter 1956-os rendezvényén a budapesti Széna téren 2024. október 23-án (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

Konfettieső Magyar Péter 1956-os rendezvényén a budapesti Széna téren 2024. október 23-án (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

A DK a szokásos helyszínen, az Ötvenhatosok terén koszorúzott, idén azonban inkább Strasbourgban hívták fel magukra a figyelmet. Dobrev Klára és Molnár Csaba EP-képviselők az orosz állam képviseletéhez látogattak el és a kerítésre kitűztek egy magyar zászlót.

„Mi nem fehér zászlót tartva fogadnánk egy orosz agressziót, mint Orbánék!” – ilyen módon ők is Orbán Balázs megjegyzésére reagáltak.

A Mi Hazánk egy turul megmentésére indult. A budapesti szobor már többször bántotta a demokratikus ellenzék csőrét, de érdekes módon a Mi Hazánk rendezvénye okafogyottá vált. A Fidesz segítségükre sietett, és még a nemzeti ünnep előtt maga Lázár János tett ígéretet, hogy műemléki védelem alá helyezi a 12. kerületi szobrot, ahol a Kutyapárt vette át a polgármesteri posztot.

A Momemtum szervezte legkésőbbre eseményét: ők a Magyar Rádió bontás alatt álló épületkomplexuma elé hívták még meglévő tagjaikat esti fáklyás felvonulásra. Mint ismeretes, a Rádió történelmi épületeinek elbontása ellen sokan tiltakoztak Budapesten, de a kormány fittyet hányt arra, hogy ez volt a világ(!) első, rádiópalotának tervezett épülete. Az éppen 1956-os jelentőségű épületek műemlékként való megőrzése helyett a rendeleti kormány inkább kiemelt fontosságúvá nyilvánította a projektumot és odaajándékozta a letarolandó telkeket a Károli Gáspár Katolikus Egyetem tervezett grandiózus kampuszának felépítésére.

A Momentum rendezvénye a Magyar Rádió épületénél 2024. október 23-án (Fotó: Momentum/Facebook)

A Momentum rendezvénye a Magyar Rádió épületénél 2024. október 23-án (Fotó: Momentum/Facebook)

A politikai beszédek iránt kevésbé érdeklődők ma ingyen juthattak be a Schmidt Mária-féle Terror Háza Múzeumba és a Parlamentbe, ahol a fideszes házelnök előszeretettel bünteti forintmilliókra a maradék ellenzék keményebben felszólaló tagjait. Protokollmentes megemlékezés volt a 301-es parcellánál és a Terror Háza Múzeum falánál lévő Hősök Falánál.

Magyar Péter a TISZA Párt 1956-os megemlékezésén a budapesti Széna téren 2024. október 13-án (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)