Kész az életét is feláldozni abban a harcban, amit azok ellen kell folytatni, akik tönkreteszik a környezetet, azaz azok ellen, akik kobaltot, nikkelt vagy lítiumot akarnak bányászni Szerbiában – ezt nyilatkozta Emir Kusturica rendező egy a Szputnyiknak adott interjúban. Szavai komoly visszhangra találtak, sokan abban reménykedtek, hogy a neves rendező élére áll azoknak a mozgalmaknak, amelyek ellenzik a Jadar projektet és a lítiumbányászatot az országban. Kusturica ezzel kapcsolatosan a Danasnak azt mondta: nem áll szándékában a politika sarában hemperegni.

Miközben a környezetvédők és sokan mások is üdvözölték Kusturica állásfoglalását a lítiummal kapcsolatban, a rendszerhű fantommozgalmak (például a Kopaćemo) hazugságkampányba kezdett, és addig merészkedtek, hogy fotómontázst készítettek egy Kusturica-sírhelyről, amelyen még a rendező halálának az időpontját is feltüntették. Ezt a bejegyzést azóta törölték – írta meg a Danas.