Palicson a Szabadság madara emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd a Szabadkai Népszínház Jadran színpadán folytatódott a Vajdasági Magyar Szövetségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából szervezett központi megemlékezése, ahol Lobogó jegenyék címmel tartottak ünnepi műsort. Az ünnepség keretében Barthel-Rúzsa Zsolt, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkára és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke mondott beszédet.

Barthel-Rúzsa Zsolt a múltidézés után többek között arról beszélt: ha nem mi szabjuk meg, milyen törvények szerint akarunk élni, a hazánk már nem a miénk, méltatlanok leszünk elődeinkre, akik vállalták a harcot, a száműzetést, akár a halált is – függetlenségünk záloga most nem a fegyveres harc, hanem a megfeszített munka és a nemzet sorsa iránti feltétlen elkötelezettségünk.

Pásztor Bálint szerint 1956 olyan ragyogó eseménye történelmünknek, amely örökre meghatározta a magyar nemzet alakulásának sorsát. „Egy nemzet, egy közösség ereje nem a lélekszámon múlik. Bizonyítja ezt Magyarország és bizonyítják ezt a határon túli magyar közösségek is. Ereje az összetartásán múlik, a hitén, az elszántságán, a kitartásán és azon, hogy mit hajlandó és képes feláldozni önmagáért” – tette hozzá.

A pártelnök szerint az alkalmi rendezvény, mint minden közösségi esemény, az összetartozás, a megerősödés alkalma, ahonnan újult erővel és emelt fővel lehet hazatérni és folytatni a mindennapok küzdelmeit. „A beszédeket követő műsor reményeim szerint ráerősít minderre, a művészet eszközeivel. A fellépők személye talán bizonyítja, az általam meghirdetett nyitás nem szólam. Köszönöm Ralbovszki Csaba rendezőnek és minden ma fellépő művésznek!” – mondta Pásztor Bálint.

Fotó: Pannon RTV