Az év elején még azt ígérték, hogy a hiányzó könyvek októberre megérkeznek, a tanév közepén járva a könyvek továbbra is csak ígéret szintjén léteznek. Diákjaink számára nem biztosított a megfelelő tananyag, ami súlyosan veszélyezteti az oktatáshoz való jogukat és tanulmányaik sikerességét – így reagált közleményében a magyar nyelvű tankönyvek ismételt késésére a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK)

„Elfogadhatatlan, hogy a magyar diákok és szüleik évről évre a szerb állami oktatás rendszerének kiszolgáltatott áldozataivá válnak. Míg szerb nyelvű társaik megfelelő tankönyveket kapnak, addig a magyar diákok szülei saját költségen kénytelenek másolatokat készíteni, vagy arra várni, hogy a könyveket esetleg egyszer megkapják.  Egyes intézmények visszatérítik a könyvek árát, de ezzel csak tovább tetézik a zűrzavart, hiszen semmilyen kompenzáció nem tudja helyrehozni az elvesztegetett időt és a tanulók fejlődésében bekövetkező hátrányokat.

Mindez úgy történik, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) része a szerbiai kormánynak, oktatási államtitkárral, tartományi oktatási titkárral rendelkezik, és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) is teljes mértékben a befolyásuk alatt áll. Miért nem láthatóak az eredmények? Miért nem tesznek semmit annak érdekében, hogy a magyar diákok méltó körülmények között tanulhassanak?” – teszi fel a kérdést a VMDK, amely arra szólította fel Jerasz Anikót és az oktatási hatóságokat, hogy azonnal lépjenek, és oldják meg ezt a tarthatatlan helyzetet, amelyben szerintük a magyar diákok évről évre másodrendű állampolgárokként vannak kezelve az oktatás terén.

De hol vannak a magyar tankönyvek?