Idén is növekedett a szerbiai állampolgárok által felvett hitelek mennyisége, ami részben a Szerb Nemzeti Bank (NBS) kamatcsökkentése és a hitelfelhasználókat védő új törvény bevezetésének tudható be. A szakértők azt állítják, hogy a bérek közel sem nőttek annyira, mint amennyire a felvett hitelek száma emelkedett. A banki adatok alapján a hitelek közül is a legdrágábbnak számító készpénzhitelek a legkellendőbbek – írja a Nova Ekonomija.

„Nem keresünk eleget ahhoz, hogy minden vágyunkat és szükségletünket kielégítsük, másrészt nem értjük eléggé a hitelfelvétel pénzügyi súlyát, ezért könnyedén belevágunk” – véli Dušan Uzelac a Kamatica portáltól.

Szerinte a legtöbb polgár az alapvető szükségletekre elegendő pénzt tud keresni, de a bankok nem a takarékoskodásra serkentik az embereket. „A bankban azt mondják, hogy nem is kell spórolnod, ők érted vannak és azért, hogy a kívánságaid teljesüljenek, és ehhez remek készpénzhiteleket biztosítanak” – mondja Uzelac.

Szerbia lakosságának banki adósságai összesen 13,6 milliárd eurót tesznek ki a Szerbiai Bankszövetség szeptemberi adatai szerint, ami egy főre vetítve 2060 euró körüli adósságot jelent. 2023-ban az összes felvett hitel 44,7 százaléka volt készpénzhitel, ugyanez az arány 2022-ben 43,7 százalék volt – ezt a hitelfajtát átlagosan 12,7 százalékos kamatra adják a bankok.

Ez év júliusában nettó 97 835 dinár volt a szerbiai átlagfizetés, az átlagos készpénzhitel-kamat pedig csaknem 13 százalék volt.  Uzelac szerint a koronavírus és az ukrajnai háború alatti pangás után minden növekedésnek tűnik, növekszik a gazdaság. Felnőnek azok a generációk, akiknek normális dolog 20 évre eladósodni. Másrészt azok a generációk, amelyek egyáltalán nem vesznek fel kölcsönt, kihalnak, és ezt a statisztikák is tükrözik.

„A reklámok, az internet hatására fogyasztói társadalommá váltunk, és a bankok hitelekkel biztosítják a fogyasztóknak a virtuális világban látható, áhított életszínvonal elérését. Ma már senkinek sem kell hitelre vásárolnia telefont, és mégis mindenki ezt teszi.  Vajon túléli valaki, ha egy évben nem megy nyaralni? Persze. De sokan kölcsönt vesznek fel ahhoz, hogy nyaralni menjenek, és így pénzügyileg megpecsételik az elkövetkezendő három évet” – zárta Uzelac.