A Demokrata Párt (DS) képviselője, Dragana Rakić, elmondta, hogy csütörtökön Versecen, a Szerb Haladó Párt (SNS) évfordulós ünnepsége miatt minden zárva van, kivéve egy pékséget. Rakić szerint a rendőrség már szerda este elkezdte megtisztítani a várost.

„Eltávolították az autókat a Žarko Zrenjanin utcából, és amikor a lakosok azt mondták, hogy fizetett parkolóhelyük van, a rendőrök azt válaszolták, hogy ők semmit nem tehetnek, mert fentről jött az utasítás” – közölte Rakić.

Hozzátette, hogy szerda este egy önkormányzati munkavállaló végigjárta az üzleteket a Vuk Karadžić utcában, amely a Millennium csarnokhoz vezet, és azt javasolta a bolttulajdonosoknak, hogy csütörtökön ne nyissák ki üzleteiket.

„A lakosok kérdezték, hogy van-e erről hivatalos papír vagy utasítás, de azt a választ kapták, hogy nincs, csak ajánlás. Így az üzletek zárva vannak, és csak egy pékség nyitott ki, amelynek a tulajdonosa az SNS tagja” – mondta Rakić, aki megjegyezte, hogy az önkormányzati hivatalban csütörtökön nem voltak jelen a munkavállalók.

„Emellett az óvodák, iskolák és más közintézmények dolgozóinak utasították, hogy délután egy órakor azonnal menjenek a Millennium csarnokba, hogy véletlenül se tudjanak elmenekülni az ünnepség elől” – magyarázta a DS képviselője. Hozzátette, hogy a helyi tömegközlekedést Pancsovából 12 órától átszervezték az SNS ünnepségére érkező emberek szállítására.

„Több járatot is töröltek, így az embereknek maguknak kell megoldaniuk a közlekedést” – mondta Rakić, és hozzátette, hogy a város egy részében a forgalmat teljesen lezárják 12 és 22 óra között. Az SNS korábban bejelentette, hogy 16 éves fennállását október 24-én, csütörtökön 18 órától a verseci Millennium arénában ünnepli meg.