A felső ügyészség vádat emelt M. M. (45), a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) közkórház orvosa ellen, miután egy nő szülészeti erőszakkal vádolta meg. Az ügyészség az Insajdernek adott nyilatkozatában közölte, hogy a nőgyógyászt három bűncselekménnyel vádolják: súlyos testi sértés okozásával, gondatlan orvosi segítség nyújtásával, valamint bántalmazással és kínzással.

A kórház a vádemelést követően felfüggesztette állásából az orvost mindaddig, amíg a büntetőeljárás jogerősen le nem zárul, valamint fegyelmi eljárást is indított ellene, de ezt felfüggesztette a büntetőeljárás befejezéséig.

A 021.rs arra emlékeztet, hogy a nőgyógyászt 2024. január 20-án tartóztatták le, miután a sidi Marica Mihajlović szülészeti erőszakkal vádolta meg. Mihajlović először a közösségi médiában osztotta meg történetét, majd hivatalosan is megvádolta a nőgyógyászt, azt állítva, hogy az orvos felelős a kisbabája haláláért, valamint hogy fizikai sérüléseket okozott neki, fenyegette és nemzetiségi alapon sértegette a szülés folyamán.