Október 15-én, kedden fordultunk kérvénnyel Szabadka sajtóközpontjához, valamint külön Góli Csillához, Szabadka alpolgármesteréhet és Gyivánovity Róberthez, a városi képviselő-testület elnökéhez, amelyben interjút kértünk tőlük az újonnan megválasztott városvezetés elmúlt 100 napjáról. Szerettük volna, ha összefoglalják nekünk, hogyan látják, mi minden történt ez a 100 nap alatt, mely projekteket tartják a legfontosabbnak. Választ közvetlenül nem kaptunk, viszont két nappal később érkezett egy meghívó a Vajdasági Magyar Szövetségtől péntekre, október 18-ra, ahol éppen a 100 nap értékeléséről tartott ez a két személy sajtótájékoztatót, így a kérdéseinket is fel tudtuk tenni személyesen. Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, úgy tűnik, nem tartotta fontosnak, hogy a száz napot értékelje, ahogyan az elmúlt 100 napban egyetlenegy sajtótájékoztatót sem tartott. 

A VMSZ külön számol el

Azért tartották a Vajdasági Magyar Szövetség székházában, és nem a szabadkai városházán az újonnan megválasztott városvezetés elmúlt száz napjának tevékenységéről szóló sajtótájékoztatót a VMSZ delegáltjai, mert úgy gondolták, hogy elsősorban a saját szavazóiknak tartoznak hálával, amiért bizalmat kaptak tőlük. Góli Csilla, a VMSZ szabadkai alpolgármestere, valamint Gyivánovity Róbert, a városi képviselő-testület elnöke beszámoltak az eredményekről, de elsősorban a VMSZ és a saját tevékenységük szempontjából, magyarázta Góli.

Góli Csilla és Gyivánovity Dániel (Fotó: Tómó Margaréta)

Más elveken alapuló politizálás

Később két újságírói kérdés is vonatkozott erre – miért nem a polgármesterrel közösen került sor erre az értékelő sajtótájékoztatóra, és milyen a kapcsolat helyi szinten a koalíciós partnerrel. Ennek kapcsán Góli megismételte, hogy az ok az, hogy a saját szavazóbázisuknak beszámoljanak, a haladókkal való kapcsolatról pedig a Szabad Magyar Szó kérdésére válaszolva elmondta, vannak dolgok, amikben a két párt helyi szinten másként vélekedik.

„A két politikai pártnak teljesen más elveken alapul a politizálása helyi szinten, vannak esetek, amikor kompromisszumos megoldásokra van szükség. Van, hogy bizonyos témát újra és újra fel kell bontani, de a koalíciós partnerek nyitottak a kompromisszumra, mert mindkét pártnak az a közös célja, hogy a város fejlődjön”, fogalmazott Góli.

Gyivánovity: Épül a dögtemető és a palicsi egészségház

Gyivánovity beszámolt arról, hogy a 2024. július 10-e, vagyis az alakuló ülés óta milyen döntéseket hozott a képviselő-testület.

„A város tisztségviselőinek kinevezését követően az első ülés után azonnal megkezdhettük a munkát, és három fő célkitűzésünk van. A városmag megőrzése, Szabadka épített örökségének megóvása, Palics fejlesztése és visszahelyezése Európa idegenforgalmi térképére és a helyi közösségek arányos fejlesztése”, mondta, majd felsorolta, milyen döntések és ünnepségek vannak mögöttük.

Gyivánovity Dániel a 14 városi közvállalat működősére is kitért. Mint mondta, a cégek jól teljesítettek, és a pénzügyi beszámolók alapján mindegyik pozitív üzleti eredményt valósított meg, és a város költségvetésének a közvállalatokból származó bevétele várhatóan több mint 55 millió dinár lesz.

A helyi közösségek 24 millió dinárt kapnak a helyi közösségi épületek felújítására, de kiemelte az állati melléktermék- és dögtemetőt, ami Csantavéren épül, valamint a palicsi egészségházat is.

Folyamatos konfliktusok a vkt ülésein

A július 10-én megalakuló városi képviselő-testület valamivel heterogénebb, mint az előző összetétel, hiszen van egy 10 főből álló ellenzéke. A Szabadka az Erőszak Ellen – Szabadkát választom – Nela Tonković lista azóta három frakcióra oszlott, azt állítják, mindennek az oka csupán annyi, hogy hatékonyabban fel tudják használni a felszólalásokhoz való jogot. A gyakorlatban ez egyelőre nem mutatkozott meg nagyon, voltak ugyanis olyan fontos napirendi pontok, mint például a Subotica-trans Utasszállító Közvállalat koncesszióba adása, amikor az ellenzéki képviselők közül a vita idején többen nem tartózkodtak a teremben, így nem is mondták el nyilvánosan a véleményüket. A vkt ülésein egyébként Luka Vučinac, a Zöld-Baloldal Front frakcióvezetője rendszeresen konfliktusba keveredik a képviselőkkel, de magával a vkt elnökével is.

Palics fejlesztése

Góli Csilla alpolgármester azon kiemelt projekteket ismertette, amelyek az SZHP és a VMSZ között megkötött köztársasági szintű koalíciós szerződésben is szerepelnek.

„Ilyen például a Majsai hídnál a körforgalom kérdése, az Y-ág bővítése, hogy autópálya rangú legyen, a Csantavér és Orom közötti út építése, a Békova és Orom közötti út építése, ami nem csak a regionális hulladéktároló miatt fontos, hanem aki arra jár, az látja, hogy mennyire intenzív arra az áruforgalom vagy a személyforgalom. Emellett tovább folytatódik Palics fejlesztése, szeretnénk, ha a Víztorony után a Bagolyvár épülete is megújulhatna. Továbbá várjuk a telepített védősávok eredményeit, és a kerékpárutat is szeretnénk befejezni a négyes szektor körül.”

Népszínház

A Szabadkai Népszínház kapcsán elhangzott, hogy a főterem és a kamaraterem megkapta a használatba vételi engedélyt, de a koncertterem még nincs kész – ezért továbbra is szerepel a két párt közötti koalíciós szerződésben, valamint a városi költségvetésben is, ahol 900 millió dinárt hagytak jóvá a további építkezésre. Hogy az első előadásra mikor kerülhet itt sor, Góli annyit mondott, reméli, hogy az idei szezonban.

A Népszínház – használati engedély van, de az első előadásra még várni kell (Fotó: Archívum)

Majsai híd

Miután az augusztus végi határidőt nem tudta tartani a kivitelező, a Belgrád–Budapest-gyorsvasút keretében átépítésre kerülő Majsai híd munkálatainak befejezését október 15-re ígérték. Úgy tűnik azonban, hogy ezt a határidőt sem sikerült tartani, ugyanis azt még mindig nem adták át a forgalomnak.

A Szabad Magyar Szó kérdésére, miszerint tudni-e, hogy mi az oka annak, hogy az átadásra nem került sor, Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere azt mondta, tekintettel arra, hogy nem ők a közvetlen megrendelők, illetve kivitelezők, nem tudnak mindig naprakész információval szolgálni a projektről, de tény, hogy ennek ellenére ők tartoznak a polgároknak annyival, hogy beszámoljanak a fejleményekről.

„Azt tudjuk, hogy az építkezést követő felügyelő járt a helyszínen, és nem engedélyezte a híd megnyitását a forgalom előtt. Korlát hiányzik, és vannak egyéb apró dolgok, amit javítani kell. Ezt követően kerülhet sor az átadásra”, mondta Góli.

Nem tudni, mikor adják át a Majsai hidat (Fotó: Subotica.com)

Arra a kérdésünkre, miszerint megépül-e a VMSZ által szorgalmazott körforgalom a Majsai híd Majsai úti lábánál, ami biztosítaná a közlekedők biztonságát, Góli kiemelte, prioriást élvez ez a projektum a Szerb Haladó Párttal aláírt koalíciós szerződésben is.

„Pásztor Bálint egyeztetett Miloš Vučević kormányfővel, s elmondta neki, hogy ez a legfontosabb, első helyen szerepelő prioritás, ennek következményeként a minisztérium kiadta, hogy tervezzék meg a körforgalmat, hogy a tervezés milyen fázisban van, nem tudjuk, de tekintettel arra, hogy Belgrádból megkapták az utasítást, erre nagyon gyorsan sor kerülhet, és hamarosan többet tudunk majd ezzel kapcsolatban is”, magyarázta az alpolgármester.

Az ellenzék szemszögéből

Nela Tonković, a Demokrata Párt tagja az ellenzék közös polgármesterjelöltje volt a júniusi helyhatósági választásokon. A Családi Körnek az önkormányzat 100 napja kapcsán elmondta, mindenekelőtt nem szabad elfelejteni, hogy nem a város új vezetésének száz napjáról beszélünk, mert a kormányzati struktúrákban csak néhány név változott, az uralkodó többség és a kontinuitás az elképzelések kapcsán az elmúlt tizenegy évben pontosan ugyanaz. Tehát tulajdonképpen a régi-új menedzsmentet és a teljesítményüket értékeljük.

Nela Tonković (Fotó: Tóth Imre)

„Sajnos ebben a száz napban a kormányzó többségnek sikerült: politikus javaslatára díszpolgári címet adományoznia politikusnak, kizárni a nyilvánosságot az urbanisztikai kérdésekben döntő bizottság nyilvános üléséről, a városnapi ünnepség központi eseményeként túlfizetett koncertet szervezni, kezdeményezni a tömegközlekedési társaság koncesszióba vételét, elfogadni a közvállalat működéséről szóló jelentést a tényleges helyszíni helyzetnek nem megfelelő adatokkal, új igazgatót kinevezni a Parking közvállalat élére, aki nagyon gyorsan át is alakította a parkolási zónákat, több forrást különítettek el a projekt-beruházási tervekre, de nem a polgárok megsegítésére a tanévkezdéssel kapcsolatban, és sikerült elfelejteni Szabadka második világháborús felszabadulására ünnepi ülést szervezni… A régi-új városvezetés első száz napja munkájának számos hatása érezhető lesz az előttünk álló időszakban, és a teljes értékelés kizárólag a város jövőbeli fejlettségi szintjétől és a polgártársaink elégedettségének szintjétől függ majd. A kormánykoalíció eddigi tevékenysége alapján látható a további munkájuk iránya: a várossal lényegében nem törődő, a polgárokról megfeledkező, a populizmusra, a pártok létszámkeretére, önkényes információk kiötlésére támaszkodó hatalom, mint például az, hogy a palicsi valójában nem tó – mert ezt is hallottuk a képviselő-testületi szószékről az elmúlt száz napban…”, összegzett Nela Tonković.

Előtérben a VMSZ képviselői csoportja a szabadkai városi képviselő-testületben