A szerb kormány két új, a vidéken élő polgárok számára létfontosságú pályázati programot fogadott el – mondta Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter.

„A mai napon újabb két régóta várt pályázatot hirdettek meg. Az egyik a falusi gazdasági tevékenységek, a termelés, a szolgáltatás fejlesztésére vonatkozik, a másik pedig a vidéki művelődési és közösségi otthonok felújítására” – részletezte hétfőn a miniszter.

A gazdasági tevékenység támogatására 50 millió dinárt szán a minisztérium, egy önkormányzat legfeljebb 3,6 millió dinárra pályázhat. A támogatás megszerzése után a települési önkormányzat köteles nyilvános pályázatot hirdetni az adott területen tevékenykedő vállalkozók támogatására, akik legfeljebb 1,2 millió dináros ösztönzőben részesülhetnek. A kiírás iránt érdeklődő települések november 8-ig pályázhatnak.

A vidéki lakosság kulturális, szociális, oktatási életét szolgáló épületek felújítására vonatkozó pályázat keretösszege csaknem 150 millió dinár. Erre a célra maximum 10 millió dinárt kaphat egy önkormányzat. A pályázás november 22-ig tart.

A nyilvános pályázatokról minden további információ megtalálható a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján.