Az elmúlt pár hónapban nem volt egyszerű Zentán a közlekedés, de ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy a városi fűtés fővezeték-cseréje miatt több utcát is lezártak, vagy csak az egyik sávon lehetett közlekedni. Akadtak is emiatt gondok, különösen mikor a központban található utcákat zárták le, s míg a helyiek gyorsan feltalálták magukat, addig a másik településről érkezők életét igencsak megnehezítették a lezárások.

A fővezeték cseréje a 2024-es évre véget ért, a távfűtés is elindult, volt, ahol rögtön, s akadt ahol több nap késéssel, de azt, hogy minden jó, ha jó a vége, egyelőre nem lehet kijelenteni, ugyanis a takarítást mintha mindenki elfelejtette volna, így a város, ha nem is háborús övezetre emlékeztet, de egy olyan település látszatát kelti, mint akinek nincs gazdája, hiszen a központi park körül az utak egy részét por borítja. És ez még nem minden, hiszen a tégla- és aszfaltdarabok ott díszelegnek az út mellett. Amint egy kis szél támad, a központban parkoló autókra ujjnyi por rakodik, s ugyanez történik az épületek és házak ablakaival is, de igazából még szél se kell ahhoz, hogy a por és a homok helyszínt változtasson, elég csak ha néhány autó végigmegy a homokkal borított úttesten…

Pár napja egy olvasónk küldte be az alábbi két fotót, amelyen jól látszik, hogy a Posta és a Vuk Karadžić utcában lombfúvókkal próbálják a homokot eltüntetni az aszfaltról, de közben olyan porfelhőt csináltak a munkások, hogy az utcában látni is alig lehetett.

Hogy ezek az állapotok meddig tartanak, és hogy a város vezetősége, valamint a kommunális vállalat tesz-e majd lépéseket, hogy a központ ismét régi önmagára emlékeztessen, azt nem tudjuk, de mivel több olvasónk is jelezte, hogy a helyzet mostanra már tarthatatlan (a legtöbben a Posta, a Dositej Obradović, a Vuk Karadžić utca, valamint a Halász tér környékén uralkodó áldatlan állapotok miatt panaszkodtak), így készítettünk egy képriportot a témával kapcsolatban, s abból kiindulva, hogy egy kis nyomásgyakorlással, a hatalomnak nagyon gyorsan sikerült megoldást (értsd pénzt) találniuk a Stevan Sremac Általános Iskola tetőszerkezetének a felújítására, talán ebben az esetben is megmutatkozik majd a nyilvánosság és a média ereje.

140 ezer euróból javítják meg a zentai iskola tetőszerkezetét

Mi legalábbis nagyon bízunk benne, mert nem hisszük, hogy a júliusban kinevezett városvezetés szerint ez az állapot a polgárok elégedettségét és egészségét szolgálja…

Révész Róbert fotói: