Kevés ember tört több borsot az orrom alá, mint te, de ha ezt nem írom le, akkor is tudod. Hát persze, hogy tudod, hiszen még fegyelmit is indítottam ellened, de aztán Bordás Győző kérésére, vissza is vontam.
A közös irodában töltött tizennégy év nem múlik el az emberen nyomtalanul, főleg úgy nem, ha két teljesen ellentétes felfogású és életmódot folytató emberről van szó: míg rád a lazaság, a bohémság, a finom italok elfogyasztása, az úgyis lesz valahogy, mert olyan, hogy sehogyse legyen, még sose volt elv volt jellemző, addig a felsoroltakhoz nekem az ég adta világon semmi közöm sincs, de nyugodtan mondhatjuk, én ezek többségét csak a szótárból ismerem.
Néha dühből, néha már kínomban mondtam, hogy: Laták, ha te nem lennél, téged de biz Isten ki kéne találni! És ez igaz is volt, hiszen tényleg egy jelenség voltál, aki hol a nyersességével, hol az öltözködésével, hol a vicces beszólásaival csalt mosolyt a környezet arcára vagy éppen megdöbbenést váltottál ki az emberekből. De mindig volt reakció, ami egy ilyen világban, amikor a polgárokat szinte semmi se érdekli, igencsak nagy szó.
Esküszöm, még ma is nevetek, amikor eszembe jut, hogy miattam összecseréltétek Ervinnel az ebédeteket, és ő a kocsiban hátul majszolja a te kacsacombjaidat, majd meg is kínál téged (mivel azt hiszi, hogy az az ő ebédje, de annyira nagyvonalú, hogy másnak is ad belőle), s amikor kiderül számodra, hogy a nagy gonddal készített ebéded fele már elfogyott, és most épp abból kínálgatnak, amit te terveztél egyes egyedül megenni… komolyan azt hittem, hogy ott halsz meg, mert másodperceken át csak levegőért kapkodtál, s alig tértél magadhoz. Cserébe közölted, hogy amint megérkezünk a napilap székháza elé, te megeszed az ő ebédjét, s a helyzet már csak akkor vált igazán abszurddá és komikussá, amikor kiderült, hogy neki otthonról hamuba sült pogácsát csomagoltak (patakokban folytak a könnyeim).
Vagy emlékszel arra, amikor a hollandiai haverod bekopogtatott, s olyan jól sikerült a „barátkozás”, hogy már nem volt se erőd, se energiád megírni a rád osztott vb-meccset, s felhívtál 23:45-kor, hogy selypítve közöld, sajnos nem működik a laptop, tönkrement, ma már cikk nem lesz tőled. Én meg éjfélkor telefonon alkudoztam a nyomdával, hogy csak még tíz percet adjanak, addigra meglesz (valahogy majd csak megírom) a másik meccsről a tudósítás is…
Amikor felmondtam, azt kérdezted, nem akarok-e elbúcsúzni az olvasótól, mert szerinted megérdemlik ők is, én is, mégiscsak kilenc éven át voltam a sportrovat szerkesztője. Nemes felajánlás volt, s úgy váltunk el, hogy jól kicsesztem veled, mert megint neked kell a napi rovatot és a mellékletet is szerkeszteni. Még akkor mondtad, hogy elkészíted az ezredik Sportvilágot, és utána csinálja más, te már nem akarod folytatni. 2024. november 25-én a 970. Sportvilág látott napvilágot, harminc szám hiányzott az ezerig.
Laták, Laták, nem nekem, hanem neked kellett volna búcsúznod az ezredik után az olvasóktól, de nem így, ahogy hétfőn megtetted. Ezt visszacsinálni már nem lehet, jó utat neked, aztán, ha összefutsz a Vijatovval és a Kubáttal, akkor már ki is van a preferánszcsapat. És legyél velük tisztelettudó, néha hagyjad nyerni az öregeket is.
Nyugodj békében!
Laták István (1967-2024)
