Az elmúlt évek nagy szerbiai projektumainak a felelősei között nem találjuk meg Goran Vesić volt miniszter nevét, közölte az X közösségi oldalon Ivan Ninić ügyvéd, aki ezt az építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztérium egyik dokumentumával támasztotta alá, amelyet közzé is tett bejegyzésében.

A 2022. december 12-ei keltezésű dokumentum tanúsága szerint az említett minisztérium közelmúltban lemondott tárcavezetője, Goran Vesić nincs egyik projektum esetében sem felelős személyként feltüntetve, így Ninić szerint a hatalom nem is fogja Vesićet beáldozni.

„Nagyon ravasz és alattomos módon mind a 167 projektum esetében a felelősséget és az aláírás jogát is átruházta munkatársaira, akik bukni fognak” – írja az ügyvéd.

Ninić szerint Anita Dimoski minisztersegédet is „így áldozták be”.

„Formálisan és szükség szerint így fog mindenki bukni a miniszter környezetéből, aki azt hiszi, hogy ő a kartell része, tisztséget tölthet be, sofőrje van, hercegként él, és nem lehet felelősségre vonni, vagy beáldozni ebben a haladó »táplálkozási láncban«” – magyarázta Ninić.

Ebből a dokumentumból látható, hogy a magyar-szerb vasút Belgrád központ és Ópázova közötti, illetve az Újvidék-Szabadka-államhatár szakaszért felelős személyeként Mihajlo Mišić, mint mentor, továbbá Anita Dimovski és Lálity Urbán Emese államtitkárok vannak feltüntetve.

Ezen kívül Anita Dimovski és Mihajlo Mišić a felelős a belgrádi metróépítésért is, valamint a korábbi államtitkár, a jelenlegi illetékes tárcavezető, Aleksandra Damnjanović.

Lálity Urbán Emese 1975-ben született Zentán. Az általános- és középiskola majd a zentai Gimnázium elvégzése után az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának – Építőipari Tanszékén szerzett oklevelet. Az Előregyártott vasbeton tartószerkezetű raktárcsarnok (Structural design of prefabricated RC warehouse hall) címet viselő diplomamunkájának megvédésén 10 (tízes) osztályzatot kapott,  és szerzett felsőfokú végzettséget  mint okleveles építőmérnök.

Életrajza szerint 1999 májusától 2004 augusztusáig egy Magyarországon bejegyzett építőipari vállalatnál dolgozott.

2016 februárjától 2018 májusáig Antalfalva Önkormányzatában koordinátorként dolgozott a be nem jegyzett  épületek nyilvántartásánál. 2020 végéig, szintén az Önkormányzatában építésügyi felügyelőként látta el teendőit. Állami szakmai vizsgával és felügyelői vizsgával rendelkezik.
2020 decemberétől és 2022 novemberétől két mandátumban a Vajdasági Magyar Szövetség javaslatára az  Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium államtitkára, ahol a folyó ügyek mellett a vajdasági magyar közösség számára fontos építésügyi és infrastrukturális kérdéseket képviseli, mint a szabadkai kerülőút, az ún. Y-elágazás autópályává fejlesztése, a horgosi autópálya határátkelő bővítése és felújítása és Szerbia és Magyarország közötti határátkelők fejlesztése, Szabadka-Szeged vasút, helyi és közutak felújítása. Országos intézetek és szervezetek munkájának segítésében vesz részt, mint a Kateszteri Hivatal modernizálása a Fejújítási és Fejlesztési Nemzetközi Bank átal támogatott projekt elnöke, Szerbia Mérnöki Kamarájának Felügyelő Bizottságának elnöke, valamint nemzetközi projektek koordinálása által, melyek: a béregi határátkelő fejlesztésére és a Keretegyezmény alapján tervdokumentációk előkészítésére vonatkoznak.

A magyar (anyanyelv) és a szerb mellett középszintű angol nyelvtudással rendelkezik.

Férjezett, három gyermek édesanyja.