Kedden a Szabadkai Magyar Rádió Napindítójában Pásztor Bálint azt mondta, ebben a pillanatban senki sem tudja megmondani, hogy mikor indul a forgalom a gyorsvasúton. A napokban viszont Aleksandar Vučić az Informer Televíziónak beszélt egy lehetséges dátumról.

Pásztor: Senki sem tudja megmondani, hogy mikor indul a vonat Újvidékre

A Srbijavoz, amely egyébként illetékes lenne a Szabadka-Újvidék-Belgrád vonalon induló járat menetrendjének közzétételében, nem nyilatkozik az indulásról.

Aleksandar Vučić korábban a baleset miatt elhalasztott november 24-i dátumot december 8-ra, most pedig február-márciusra cserélte.

Az Informer Televíziónak az államfő elmondta, hogy “komplikációk merültek fel a projektumban” és szavai szerint “nem reális, hogy az első gyorsvonat február, március előtt elinduljon”. Hozzátette, hogy a problémát az okozza, hogy felügyelőség vizsgálja az összes vasútállomást, amely felépült a projekt keretében.

“Muszáj, hogy legyen vasutunk, az életnek folytatódnia kell. Keressük a felelősöket és meg is kapják a büntetésüket mindazok, akik felelősek az újvidéki tragédiálért. Amikor mindennek vége, akkor eljövök az első vonattal és megnyitom ezt a szakaszt is, de erre nem kerül sor február vagy március előtt. Az ellenőrök most minden állomást átvizsgálnak, és a legkisebb hiba jelenléténél sem hajlandóak aláírni az átvételt, vagyis jóváhagyni azt használatra”, mondta az államfő.

Hetente beszélnek Orbánnal

Vučić egyébként Orbánnal való viszonyáról is beszélt. Azt mondta, legalább hetente egy alkalommal beszélnek, két-három hetente pedig találkoznak.

„Szijjártóval is beszélünk. Mintha testvérek lennénk. Mintha ugyanabban az országban élnénk”, mondta Vučić.

Kiemelte, hogy az embereknek nincs félnivalójuk, hiszen tapasztalt állami vezetésük van.

„A mi dolgunk, hogy őrizzük a demokráciát. Tudják ők (az ellenzék), hogy ki az oszlopa és a gránitvédelme az országnak, hogy ők ne kerülhessenek hatalomra. Ezért kriminalizálódnak el.”