Nyílt levelet írt Juhász Bálintnak, a vajdasági képviselőház elnökének a képviselőházi ülésekről évek óta tudósító újságírók csoportja, azt követelve, hogy tegye számukra lehetővé a zavartalan tájékoztatást.
Többek közt arra emlékeztetik a tartományi parlament elnökét, hogy a képviselőházi szabályzatok és az ügyrendi szabályzat is arra kötelezi őt, hogy biztosítania kell az újságírók zavartalan munkáját.
„Akadályoztatva vagyunk, hogy a nagyteremben zajló üléseken részt vegyünk, mivel arra kényszerítettek minket, hogy a sajtószobában lévő képernyőn keresztül kövessük az üléseket. Ezért nem is kellene eljönnünk, képernyőről a szerkesztőségi irodáinkban is kísérhetjük azokat” – olvasható az újságírók nyílt levelében.
Az újságírók emlékeztették Juhászt, hogy a korábbi mandátumok idején, amikor még nem a Szerb Haladó Párt (SNS) volt hatalmon, amelynek a Vajdasági Magyar Szövetség – akinek Juhász a tisztségviselője – a koalíciós partnere, nem ez volt a gyakorlat.
Értékelésük szerint problematikus Juhász sajtóhoz való személyes viszonyulása, mivel nem tart sajtótájékoztatókat és nem is nyilatkozik az üléseket megelőzően.
„Az elmúlt két hét során három ízben is a rendőrség és a csendőrség embereivel töltötte meg a képviselőház helyiségeit, korlátozta az újságírók mozgását, kedden, december 17-én pedig fizikailag is ellehetetlenített bennünket munkánk végzésében azzal, hogy bezáratta a képviselőház bejárati ajtaját” – áll a nyílt levélben.
Rámutattak, a tanácstermet csak a képviselőházi protokollosztály kérésére hagyták el, amellyel már évtizedek óta jó az együttműködésük.
Az újságírók azt üzenték Juhásznak, hogy amennyiben a következő ülésről is szeretné kidobatni őket, akkor ők maguktól nem fognak távozni, így ez esetben jobb lesz ha készül és további biztonsági őröket alkalmaz, akik majd kivonszolják őket a teremből.
A biztonsági őrök szerint Juhász Bálint utasítására dobták ki az újságírókat az ülésteremből
„Ön állami hivatalnok, a polgárokat szolgálja. Mi is a polgárok szolgálatában állunk, de nem tudjuk szakszerűen végezni munkánkat, mert ön nem végzi a saját munkáját” – állapítják meg a levélben, amelyet Ignjatović Eker, a Nova S, Dragana Prica Kovačević, a Radio 021, Nataša Kovačev, az Euronews, Ksenija Pavkov, az N1, Aleksandar Latas, a Danas, Zlatko Čonkaš, a Blic, Žarko Bogosavljević a 192 portál és Dalibor Stupar, a Beta hírügynökség és az Autonomija portál újságírója írt alá.
VMDK: Juhász Bálint azonnal mondjon le a tartományi parlament éléről!