A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2024-ben is várta a felterjesztéseket az általa alapított elismerésekre, így a Magyar Életfa, a Plakett és Aranyplakett díjra.
Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító, amely nélkül értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől – írja a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közleményében.
A szervezet elnöksége december 11-én hozta meg döntését, melynek értelmében Magyar Életfa díjban Beretka Szénási Eszter torontálvásárhelyi művelődés- és közösségszervező, Gyurkovics Hunor festőművész, grafikus, pedagógus, szerkesztő, Dr. Mák Ferenc irodalom- és művelődéstörténész, bibliográfus, író, valamint Ft. Utasi Jenő tóthfalusi plébános, közösségszervező, intézményalapító részesül.
A Plakett díjat Bodrogi Hajnalka szabadkai közösség- és művelődésszervező, intézményvezető, Dienes László zenész, zeneiskolai tanár és igazgató, a kupuszinai fúvószenekar újraalapítója és vezetője, a helyi színjátszó csoport zenei rendezője, a Szent Anna-templom kántora, Micsik Béla népzenész, népzeneoktató, hangszerkészítő, hitoktató, a Népművészet Ifjú Mestere, Szedlár Rudolf helytörténetkutató, Csantavér helytörténésze, továbbá Varga Viola és ifj. Gazsó Tibor néptáncpedagógus házaspár veheti át.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége a 2025. évi Aranyplakett kitüntetést dr. Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének ítélte oda.
Az elismeréseket, amelyek Nemes Fekete Edit keramikusművész alkotásaiból és egyedi oklevélből állnak, a Magyar Kultúra Napja 2025. évi délvidéki központi rendezvényének keretében január 24-én Zentán, a Művelődési Ház színháztermében nyújtják át a kitüntetetteknek.