Ninela Radičević és Milanka Negić, a Valdislav Ribnikar Általános Iskolában tavaly meggyilkolt Ana és Sofija édesanyja támogatásukról biztosította a pénteki zágrábi iskolai késelés áldozatainak családjait.
A Koraci (Lépések) elnevezésű, fenntartható jövőt szorgalmazó civil szervezet elnökével együtt a két édesanya kéri a polgárokat, hogy 19 órakor gyújtsanak gyertyát a belgrádi Szabadság téren, így fejezzék ki támogatásukat és szolidaritásukat a zágrábi bűntény áldozatainak családjai felé.
„Szomszédainak borzasztó tragédia érte, amelyben egy hétéves tanuló vesztette életét. Május harmadikán egész Horvátország mellénk állt. Ma nekünk kell Horvátország és a meggyilkolt kisfiú, illetve sérült diákok családjai és a gyerekek tanító nénije mellé állnunk. Ez a kötelességünk” – áll a közösségi oldalakon közzétett felhívásban.
Amint arról a horvát sajtó beszámolt, egy 19 éves fiatal Zágrábban megkéselt egy tanítónőt és több diákot, a támadásban az egyik gyermek életét vesztette.
A zágrábi áldozatokról szombaton délben a belgrádi egyetemi hallgatók is megemlékeztek.
Tizenhat perc csend: A zágrábi áldozatról is megemlékeztek a belgrádi egyetemisták
Tavaly májusban a Zágrábban gyújtottak gyertyát a belgrádi áldozatok tiszteletére