Szombat délutáni információk alapján ötre emelkedett a magdeburgi karácsonyi vásárban történt tragédia áldozatainak száma – ezt Reiner Haseloff, a Szász-Anhalt tartományi kormány vezetője jelentette be az MTI tudósítása szerint.

Egy szaúd-arábiai származású, de hosszú évek óta Németországban élő férfi kocsival a tömegbe hajtott, tettének motivációja egyelőre nem tisztázott pontosan.

A péntek esti hírek két ember, köztük egy gyerek haláláról számoltak be, és arról, hogy több tucatnyian megsérültek, köztük sokan súlyosan is. A német lapok másnap délelőtt már négy halottról és több mint 200 sérültről írtak, hozzátéve, hogy a legutóbbi jelentések ennél jóval kevesebb, 60-80 sérültről szóltak, írja a hvg.

A Bild jelentése szerint a gázoló, akit a sajtóban korábban Taleb A.-ként neveztek meg, valószínűleg kábítószer hatása alatt állt. A lap források megnevezése nélkül azt írta, hogy az első drogteszt eredménye pozitív lett.

A rendőrség őrizetbe vette az 50 éves orvost, aki 2006 óta élt Németországban. 2016-ban kapott menekültstátuszt, állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A rendőrség házkutatást tartott nála (a férfi Bernburgban, Magdeburgtól nagyjából 50 kilométerre lakik), ennek eredményét még nem közölték. A kocsit – egy fekete BMW-t -, amivel a tömegbe hajtott, a támadás előtt bérelte ki, egy rendőrségi szóvivő elmondása szerint legalább 400 métert haladt vele a vásáron keresztül. Az elfogásáról videófelvétel is készült:

Az MDR úgy tudja, hogy a férfi nagyjából egy évvel ezelőtt az X-en arról posztolt, hogy a német állam üldözi a Szaúd-Arábiából érkező menekülteket, hogy tönkretegye az életüket. A már törölt bejegyzésben állítólag „küszöbön álló bosszúról” is írt, és más hasonló tartalmú bejegyzései is voltak. Úgy tudni, Szaúd-Arábia figyelmeztette is a német hatóságokat a támadóra.

A Spiegel azt írta, a férfi a közösségi oldalán olyasmikről is posztolt, hogy Németországnak „meg kell védenie a határait az illegális migrációval szemben”, illetve nyíltan kifejezte a szimpátiáját az AfD felé. A lap szerint azután kapta meg a menekültjogot, hogy halálosan megfenyegették, amiért megtagadta az iszlámot. Aktivistaként is tevékenykedett, tanácsokat adott például szaúd-arábiai nőknek, miként meneküljenek el az országukból.

A rendőrség szemtanúkat, videókat és fotókat keres a támadásról. A nyomozás során továbbra is abból indulnak ki, hogy a bűncselekményt a férfi egymaga követte el, iszlamista háttérről nincs tudomásuk. Szombat délelőtt visszafogottan nyilatkoztak azzal kapcsolatban, hogy merényletnek nevezzék-e a cselekményt.

A dpa újabb értesülései szerint a gázolás elkövetője a Szaúd-Arábia keleti részében fekvő el-Hofufból származik. Saját magát “ex-muszlimként” határozta meg, síita muzulmán, eltérően az ország népességének 90 százalékát kitevő szunnita többségtől. A közösségi médiában, interjúkban többek között azért kritizálta a német hatóságokat, mert szerinte nem tesznek eleget az iszlamizmussal szemben.

Gyászolók helyezik el a kegyelet virágait a támadás helyszínén (Fotó: Beta/AP Photo/Ebrahim Noorozi )