A szerb hatalom embereinek az elmúlt időszakban nehéz és bonyolult dolgot sikerült elvégezniük, jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić szerb elnök és köszönetet mondott a pénzügyminisztériumnak, illetve a Szerbiai Nemzeti Banknak, amiért hozzájárultak a program megvalósíthatóságához.

„A fiataloknak szánt lakáskölcsön-program lényegi jelentőségű az ország jövője szempontjából. Ez az egyik legjobb program Európában. Ez nem szociális program, hanem Szerbia jövőjének a programja, gazdasági, demográfiai és mindenféle fejlődési szempontból” – hangsúlyozta az államfő.

A szerb elnök szerint ezzel a programmal itthon maradnak a fiatalok – és ezt elsősorban nem is maguknak a fiataloknak, hanem szüleiknek üzente meg.

A fiatalok első lakásának megvásárlására vonatkozó program szabályai nagyon szigorúak, és a hatóságok azonnal intézkednek, ha visszaélésre kerülne sor, mondta.

„Az egyetemisták is kaphatnak kölcsönt. Mindenki, aki elmúlt 20 éves, akár még ha munkanélküli, akkor is kaphat kölcsönt” – hangsúlyozta.

Elmondta, a program értéke 400 millió euró, amellyel 5500 lakás megvásárlását támogatják. Ebből 130 millió euró az állam közvetlen ajándéka, ami, mint rámutatott, hatalmas pénz.

A kölcsön feltétele, hogy az igénylő 20 és 35 év közötti szerb állampolgár legyen.

„A szívem fáj, hogy a korhatárt nem emelhetjük 40 évre, de ezt anyagilag most nem engedhetjük meg, talán majd egy év múlva”- mondta.

A támogatásból legalizált ingatlanokat vásárolhatnak: lakásokat, házakat, lakáshoz tartozó garázsokat, építési telkeket, vagy félkész, épülő ingatlanokat.

Az elnök azt mondta, hogy a a luxusingatlanok vásárlását meg akarják akadályozni, így százezer euróban maximalizálták a megvásárolható ingatlan értékét.

A minimális önrész 1 százalék, de ennél magasabb is lehet. A futamidő legfeljebb 40 év, ugyanakkor térítésmentesen idő előtt is vissza lehet fizetni a kölcsönt.

A hitel első hat évében a 3,5 százalékos kamatból az állam kettőt fizet, a hatodik év után pedig a kamat 3 illetve 6 havi EURIBOR + 2% lesz.

Az elnök elmondta, a szülők, vagy testvérek segítségével a munkanélküli fiatalok is igényelhetnek lakáskölcsönt, ennek részletei még kidolgozás alatt állnak.

A program megvalósításához törvényt kell módosítani, amikor ez lezárul, már márciustól indul a program.

Ana Jakovljević: A fiatalok lázadását nem lehet lakáskölcsönnel és szünidővel lecsillapítani