Ilyenkor, év vége felé bevett szokás, hogy a sajtó is összegez. Minden újságíró a maga területén. Tekintettel, hogy ez a belpolitikai kommentár helye, próbálkozzunk meg a lehetetlennel. Csak egy félmondatot idéznék a főszerkesztő rövid körleveléből, amelyet semmiképpen sem utasításnak, inkább kérésnek fogtam fel. Az ünnepi számokra vonatkozott a következő: „egy kérésem is lenne: mindenki egy kicsit engedje szabadjára a ceruzáját, és ha van rá lehetőség, igyekezzen minél több humort csempészni az írásába (persze csak akkor, ha van erre mód, kedv és idegállapot).”
Honatyáink
Mód mindig akad, hiszen a jó tollforgató megtalálja a módját. Az is, aki nem köpönyegként forgatja a ceruzáját, hanem szakmai elhivatottsággal. De mi is változott a tavalyi évhez képest? Mondjuk, akár a sajtó helyzetében? Az igaz szó kimondói továbbra is belső ellenségnek és külföldi bérencnek számítanak. Nem csak a sajtóban, az igazságszolgáltatásban, a törvényhozó hatalom fellegvárában, a parlamentben is. A végrehajtó hatalomba, tehát a kormányban nem, de oda be sem szagolhatnak a másképpen gondolkodók. Olyannyira nem, hogy most már a köztársasági képviselőknek is tiltott épületnek számítanak még a községi képviselő-testületek is. A bíróságokról nem is szólva. A szabad szó zárlata. Számos példát lehetne említeni, mondjuk a minapi újvidékit, ahonnan az újságírókat is kitiltották.
De a parlament igazi megalázása a köztársaságiban kezdődött, ahol a házelnök az ellenzéki képviselők meg egyes miniszterek közötti fizikai dulakodása után szünetet rendelt el, majd visszatérve a terembe néhány perc alatt felolvasta mind a 68 napirendi pontot egyesített vita formájában. Vita persze nem volt, nem is lehetett, mert az ellenzék igen nagy lármát csapott fütyülőkkel meg a 2010-es dél-afrikai foci-világbajnokságról ismert vuvuzelákkal. Amúgy sem lett volna, hiszen a hatalom nem akart a kormányfő és ezzel az egész kormány elleni bizalmatlansági indítványról beszélni. A javaslatot, mármint a miniszterelnök leváltására irányulót persze az újvidéki vasútállomáson történt tragédia, egyesek szerint a korrupció következményeként történt gyilkosság miatt terjesztették be a képviselők, amit a nemzetgyűlés elnöke azonnal visszautasított aláírás-hamisításra hivatkozva. A parlamenti vita zárlata. És amikor az lezárul, akkor minden blokád alá kerül. A gazdaság, a mezőgazdaság, az egészségügy, az oktatás…
Egyébként ezt a trükköt, hogy a hatalom kimegy, majd visszajön, és a hangzavar ellenére néhány perc alatt mindent elfogad, nem egészen két héttel a belgrádi események után megismételték a Vajdasági Képviselőházban is. Sikeresen, persze. Gyakorlat teszi a mestert. Most nekünk, vajdaságiaknak is van mesterünk a házelnök személyében. Bár mára már kiderült, felesleges volt az igyekezet, a házelnök helyettese az egyre terebélyesedő egyetemista megmozdulások következtében lemondott személyes okokra hivatkozva. Őszintén szólva ezzel kapcsolatban kételyeim vannak – az önkéntességet illetően.
Gyermekeink
Közben azonban, ahogy szokás mondani, megtörténtek az egyetemisták. Szombatra már a belgrádi és az újvidéki egyetem összes kara zárlat alatt állt. Velük több gondja-baja is akad a hatalomnak. Fiatalok, merészek, igazságszeretők és, hát, nemigen zsarolhatóak. És meg sem vásárolhatók, pedig kedvezményes lakáshiteleket kínálgat nekik az elnök pár száz eurós hozzájárulással, kölcsönre. De mondták az elnökség előtt – amíg az állam elnöke fűt-fát ígért –, hogy nem eladó a lelkük. A sértésekre is másképpen reagálnak ezek a fiatalok, mint mi, korban lévő emberek. Mert megvan még a büszkeségük. És ha az ország elnöke azt mondja nekik, külföldi pénzért tiltakoznak, akkor az sérti önérzetüket. Jogosan kérik ki maguknak! Mi is ilyenek voltunk valamikor! Ugye emlékeznek?
Egyet azonban nem szabad elfelejteni. Szerbia ura minden eszközzel védeni fogja a hatalmát. Mondom, minden eszközzel. Mert a hatalom elvesztése számára nagyon, de nagyon komoly következményekkel járhat. Emlékeznek még Ivo Sanaderre? Egy jó hónappal ezelőtt a horvát Legfelsőbb Büntetőbíróság megerősítette a Zágrábi Megyei Bíróság 18 évre szóló börtönbüntetési ítéletét. Horvátország egykor legerősebb embere, a HDZ kormányfője öt éve raboskodik. A horvát sajtó szerint még mindig azt bizonyítva, a korrupció kifizetődő. Kevesellik a büntetést.
De említhetném a volt macedón miniszterelnököt is, aki Budapesten van, ott kért és kapott politikai menedékjogot a magyar hatóságoktól. Madarat tolláról, embert barátjáról – mondaná a magyar. Mint ahogy a minap Moszkvába érkezett és menedékjogot kapott Bassár el-Aszad megbuktatott szír elnök és a családja. Az itteni elnök azt mondta, ő nem Aszad. Biztos nem, de a héten sebtében összehívott, már említett sajtótájékoztatóján azt is mondta, eleget tett az egyetemista követeléseknek. A diákok nem így látják. Nagyon nem így.
Nehéz ebben a helyzetben mókásan írni: mintha a Bűn és bűnhődésében keresnénk a becsempészett humort. Habár ott a végén Dosztojevszkij hőse, Raszkolnyikov feladja magát. Hiába, más szellemiségű emberek éltek másfél évszázada. Vergődő amatőrök.
ÖREG Dezső
Fotó: Mina Delić
