Szabadkai tudós nyerte az év legjobb fiatal tudósa díjat. A molekuláris biológus Dr. Andrija Sente nyerte a Science neves tudományos folyóirat és a svéd Science Life Lab intézet által odaítélt legjobb fiatal tudós díjat, a stockholmi díjátadó után az egyébként Cambridgeben élő és dolgozó fiatal tudós hazatért szülővárosába, hogy megünnepelje a kitüntetést, valamint a karácsonyi és újévi ünnepeket.

A díjátadó ünnepségre a Nobel-díjaknak és tudományos áttöréseknek szentelt héten került sor Svédország fővárosában, ahol dr. Sente is díjat kapott a biológiai tudományok területén elért kivételes tudományos felfedezéseiért és innovációiért.

„Még mindig nem fogtam fel ezt, amikor rájöttem, hogy megkaptam a díjat, teljesen megdöbbentem. A díj rengeteget jelent nekem. A Science folyóirat az egyik legolvasottabb tudományos kiadvány a világon, így az, hogy ők támogatnak, megjelentetik cikkeim, jelentősen növeli a láthatóságomat a tudományos körökben”-mondta a fiatal tudós, aki Cambridgeben szerezte meg a doktori fokozatot, ezt követően pedig a GABA-A típusú receptorok vizsgálatának szentelte magát, amely az emberi agyban döntő hatással vannak a viselkedésre.

„A mi feladatunk az, hogy megértsük, hogyan működik az agy. Az egyik áttörés az, hogy sikerült a receptorokat rendkívül nagy, eddig rekordnak számító felbontásban lefotózni, míg a másik áttörés, hogy több új GABA-receptor változatot találtunk. A harmadik, számomra személyesen legkedvesebb áttörés pedig az, hogy sikerült lefotóznunk egy kialakulóban lévő GABA-receptort, amit eddig senkinek sem sikerült.”-emelte ki. Bár a kutatás elsődleges célja a tudományos kíváncsiság kielégítése, dr. Sente csapatának felfedezései nagy gyakorlati alkalmazással bírhatnak a pszichiátriai rendellenességek kezelésében.

A Sente orvoscsalád lelkesen fogadta Andrija díját. Elmondásuk szerint mindkét fiukat maximálisan támogatják szakmai ambícióik megvalósításában. A fiatal szabadkai tudós tovább folytatja kutatásait a BionTech csoporthoz tartozó csúcslaboratóriumban, ahol mesterséges intelligencia algoritmusok fejlesztésén dolgozik, amelyek célja az elektronmikroszkópia továbbfejlesztése és új tudományos áttörések elérése.

Scienceprize.scilifelab.se