Miért nem nyitották meg a bejelentéseknek megfelelően december 8-án az Újvidék–Szabadka gyorsvasutat? – ezt kérdezi közleményében a Mozgalom a Fordulatért a kormánytól, az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztériumtól, valamint a Szerbiai Vasutak vállalattól.
„Azt mondták, hogy minden ellenőrzést elvégeztek és minden készen áll a megnyitásra. Vajon Aleksandar Vučić államfő nem akar részt venni nyitott eseményeken, mert fél a nép elégedetlenségétől, vagy biztonsági okokból a vasút megsem kapott meg minden szükséges engedélyt?” – teszik fel a kérdést.
A mozgalom emlékeztetett arra, hogy Vučić októberben részt vett ennek a vasúti szakasznak a tesztelésén, amelynek még hat évvel ezelőtt el kellett volna készülnie. A vasút átadását akkor még novemberre ígérték.
„A közvélemény arról sem értesült, hogy pontosan mennyibe került ez a projekt. A kínai kivitelezővel folytatott tárgyalások ahogy mindig, úgy ezúttal is zárt ajtók mögött zajlottak, a vasútépítés és az állomásépületek felújításának az ára „körülbelül” lett megállapítva, titokban, ami bevett gyakorlat, ha kínai cégekkel kötött szerződésekről van szó” – áll a közleményben.
A szabadkai vasútállomás (Fotó: Tóth Imre)