Szerbia számára az idei évben Koszovó kérdése lesz a legnagyobb kihívás, de a boszniai Szerb Köztársaság helyzete és stabilitása is napirenden lesz – közölte Miloš Vučević kormányfő.
Szerbia folytatja útját az Európai Unió felé, nagy feladat lesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS) szemben várható amerikai szankció miatti helyzet megoldása is, és meg kell kezdeni a tárgyalásokat az orosz Gazprommal a gázellátásra vonatkozó újabb szerződésről.
„A polgároknak nincs okuk aggodalomra, lesz kőolaj, gáz, benzin, dízel. Nem kellenek a kannák, nem térnek vissza a kilencvenes évek” – tette hozzá.
A bejelentett kormányátalakításról szólva elmondta: ez a kormány megalakulásának első évfordulóján várható, és az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium, valamint a Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium élére is hölgy kerül majd.
A kormányfő úgy véli: a közösségi médiában mesterségesen keltenek olyan benyomást, mintha a társadalomban mély szakadék alakult volna ki.
„Stratégiai munka folyik annak érdekében, hogy egy mély társadalmi megosztottság látszatát keltsék. Ezt azért csinálják, hogy mindent hátráltassak, megkérdőjelezzenek, megsemmisítsenek. Nem hiszem, hogy ilyen megosztottság lenne a való életben” – mondta Vučević.