Három személyt tartóztattak le gyilkossági ügy miatt, egy férfit pedig még mindig keres a rendőrség. A 40 éves karlócai M. Š. K., valamint az inđijai 35 éves A.S és a 28 éves B. Đ.került letartóztatásra, míg a 35 éves, szintén inđijai férfit körözik.

A gyanú szerint hétfőn este 23 óra körül Inđijaban, a Szerémség utcában egy családi ház előtt éles tárggyal életveszélyes szúrt sérüléseket okoztak a 43 éves Z.G.-nek, az áldozat a sérülés következtében elhunyt. Feltételezhető, hogy korábban az inđijai  Đorđe Vojinović utcában szóváltásba és fizikai konfliktusba keveredtek egy 23 és egy 24 éves férfival, akiknek, feltehetően késsel szintén sérüléseket okoztak.

Az eset miatt a mitrovicai Alapfokú Ügyészség utasítására könnyű testi sértés miatt büntetőfeljelentést tett, a gyanúsítottakat őrizetbe vették, majd büntetőfeljelentéssel az ügyet a Felsőbb Ügyészségnek adják át.