Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának egyes tiltakozó hallgatóiról már két alkalommal is „körözést” adtak ki, több diák neve, fényképe és privát adatai kerültek nyilvánosságra. A kar hallgató ennek ellenére azt üzenték: nem lehet őket megfélemlíteni, és nem visszakoznak, de az egyetem vezetőségétől azt kérik: védje meg őket ezektől a támadásoktól.
Az egyetemisták bűnvádi feljelentést is tettek ismeretlen személy ellen, és az N1 értesülései szerint azok ellen is erre készülnek, akik az országos frekvenciával rendelkező televíziókban az elmúlt napok során megpróbálták hitelteleníteni a blokádban résztvevő diákokat. Egyikük Jovan Babić egyetemista volt, aki a Pinken arról beszélt, hogy az egyetemi plénumokon csak pár – politikai szervezetek hatása alatt álló –egyetemista hoz döntéseket.
Állításait egy másik egyetemista cáfolta az N1-nek.
„A plénumokon általában mind a négy amfiteátrum és az első emelet is megtelik, ez átlagosan 2000 hallgató. A Műszaki Tudományok Karának egyetemistái élesen elhatárolódnak a politikai pártoktól, azaz nem létezik ilyen hatás” – közölte.
A kar hallgatói azt követelik az intézmény vezetőitől, hogy sürgősen hívják össze az oktatói-tudományi tanácsot, majd tegyenek közzé egy nyilatkozatot a hallgatók védelmére, az illetékes szervektől pedig azonnali reakciót várnak.
Fotó: Mina Delić