A következő napokban tovább szélesedik a rezsim ellenes polgári front, jelentette ki a Soladarnost (Szolidaritás) polgári kezdeményezés elindítója, Goran Ješić és hozzátette, ennek a rezsimnek „vége van”.
Kiemelte, Vučićot egyedül az mentheti meg, ha valaki politikai menedékjogot ajánl neki.
„Nem akarunk veled (Vučićtyal) beszélni, nem vagy illetékes. Menj, díszítsd inkább a karácsonyfát – üzenik neki az egyetemisták. Kinevetik, az arcába nevetnek és ez megőrjíti. Tehetetlen. Magára maradt” – mondta a podgoricai Pobjeda lapnak adott interjújában.
Ješić rámutatott, az egyetemisták nem gyerekek, hanem szabad fiatal felnőttek és hozzátette, most az a fontos, hogy minél szélesebb körű társadalmi front alakuljon ki.
„Az a cél, hogy más társadalmi tényezőket is bekapcsoljunk a Szolidaritás mozgalom létrehozásába. Beszéltünk már több egyetem képviselőjével, professzorokkal, szakszervezetekkel, ügyvédekkel, mezőgazdasági termelőkkel. Mi vagyunk az első gyűrű, amely köré a politikai célokat definiáljuk, hogy azokat politikailag artikuláljuk és felajánljuk a pártoknak” – magyarázta Ješić.
Hozzátette, ezt a politikai platformot minden ellenzéki pártnak felkínálják majd.
„Aki elfogadja, csapatjátékos lesz, aki nem, nem fog többé létezni” – vélekedett Ješić.
Vučić azon kijelentéseire reagálva, hogy nem engedi meg egy átmeneti kormány létrehozását, Ješić azt mondta, ez jelentheti éppen azt is, hogy az elnök pont azt szeretné, amit látszólag nem akar.
„Nem lehet átmeneti kormány, de technikai kormány lehet. Ez két különböző dolog. De a technikai kormányról szóló történet előtt először is a politikai célokat kell definiálni: mi történik a technikai kormány felállítása után, mi lesz a választások után. Meg kell hallgatnunk, mint gondolnak erről a széles társadalmi rétegek” – húzta alá Ješić.
Beharangozta, hogy a pravoszláv ünnepeket követően azonnal fokozzák a rezsimre történő nyomásgyakorlást.
„A rezsim márciusra tervezi a választásokat, de a saját játékszabályai szerint, ebben azonban nem fog sikerrel járni. El kell gondolkodniuk valami más opcióról” – üzente Ješić.
Hozzátette, a jelenlegi krízisből csakis választások útján lehet kilábalni, de olyan választásokon, amelyeket nem Vučić szervez, és amelyek tiszták és tisztességesek lesznek.
Úgy értékelte, hogy Vučićot egyedül az mentheti meg, ha valakitől politikai menedékjogot kap, és hozzátette, már a saját emberei, a Szerb Haladó Párt tagjai sem fogadnak neki szót, mint ahogyan az oligarchák és a maffia sem.