„Mi, blokádokkal tiltakozó egyetemisták meghívjuk önöket, hogy vasárnap, január 12-én 16 órakor csatlakozzanak az alkotmánybíróság épülete elé szervezett tiltakozásunkhoz és támogassanak bennünket. Az elmúlt hetekben tanúi lehettünk az alkotmány többszöri megsértésének és ezért úgy határoztunk, hogy jelképesen az alkotmánybíróság épülete előtt gyűlünk össze, hogy kifejezzük elégedetlenségünket” – áll az egyetemisták közleményében.

Hozzátették, az alkotmány megsértésével minden polgár jogai csorbulnak, ezért határozott üzenetet akarnak küldeni az ország népének, hogy nem védi őket az alkotmány.

„A tiltakozást bármelyik napra szervezhettük volna, de azért döntöttünk a vasárnap mellett, hogy önök, munkásemberek is csatlakozhassanak hozzánk. Akciónk jelentőségét az a tény sem csökkenti, hogy aznap nem dolgoznak az alkotmánybíróságon, hiszen az alkotmány minden nap érvényben van, és ezért minden pillanatban fontos az általa garantált jogainkra emlékeztetni” – olvasható a közleményben.

Az egyetemi hallgatók a szakszervezeteket is arra kérik, hogy csatlakozzanak a megmozduláshoz, de leszögezték, a politikai pártok és szervezetek tevékenységeitől ugyanakkor teljes mértékben elhatárolódnak.

Diáktüntetés Újvidéken (Mina Delić)