A Környezetvédelmi Minisztérium immár hatodik éve, 2025-ben is folytatja az új elektromos járművek vásárlására vonatkozó támogatási programot, amelynek köszönhetően eddig mintegy 2800 ilyen járművet vásároltak a polgárok.

A minisztériumi közlemény szerint a kormány várhatóan január végéig elfogadja az erre vonatkozó rendeletet, hogy a fizikai és jogi személyek már februárban igényelni tudják ezt az állami támogatást.

2024-ben erre a célra eredetileg 170 millió dinárt tervezett elkölteni a kormány, de a hatalmas érdeklődésre való tekintettel a támogatási keretet 205 millió dinárra emelték.

A támogatás összege az elektromos jármű fajtájától függ és 205 eurótól 5000 euróig terjedhet. A pénzre most már azok is pályázhatnak majd, akik Kragujevacon gyártott elektromos Pandát szeretnének venni, ők 5000 eurót is kaphatnak.

Az igények benyújtásának határideje ezúttal is október 31. lesz.

Illusztráció: Pixabay