Ismét nagy tüntetést terveznek a belgrádi diákok. Az egyiket pénteken a Belgrádban található Mostari körgyűrűnél, a másikat pedig vasárnap, 16 órakor az Alkotmánybíróság előtt tervezik megtartani. A tiltakozás és blokád mellett az őket ért támadások és nyomásgyakorlás kapcsán is felszólalnak majd – írja az N1.
A legutóbbi tüntetések óta felmerült a kérdés, hogy vajon kik azok a fekete csuklyás férfiak, akik megkérték a szilveszterkor tüntető diákokat, hogy vegyék le a Mostari körgyűrűnél felhelyezett „Nincs új év, még tartozol nekünk a régivel” feliratú transzparenst. A transzparens mellett azonnal megjelentek a „Horvátok haza” feliratok is.
„Az arcukat maszkkal eltakaró feketébe öltözött emberek azt mondták, hogy kiküldetésben voltak, fizették őket, hogy ott legyenek a transzparensükkel, ami nemzetiségi szempontból sértő cselekedet. Kérdezzük, miért vádolta meg a diákokat valami rossz elkövetéssel a helyszínen megjelenő ellenőr, holott a gyűlöletbeszédet terjesztő transzparenst felhelyező ismeretlen személyeknek még csak a személyazonosságát sem ellenőrizte” – tette fel a kérdést Teodora Ivković egyetemista.
A hallgatók szerint nem igaz, amit Aleksandar Vučić szerb elnök mondott a tiltakozásokat illetően. Az elnök szavai szerint ugyanis a tiltakozások mértéke csökken, és azzal párhuzamosan nő az idegesség és az agresszió.
„Ha bármiféle nyomás vár ránk bármilyen akció után, azt kell mondanom, hogy sikertelen lesz. Nem félünk, nincs mitől tartanunk, mert mindent jól csinálunk” – mondta Teodora Ivković.
Az Alkotmánybíróság elé hirdetett január 12-i tüntetésre az egyetemisták mindenkit várnak, céljuk, hogy megmutassák a kormánynak, hogy a tüntető hallgatóknak nincs vezetőjük, és hogy senki sem fizeti őket.
„Mindenkinek van egy egyetemista ismerőse, akiről tudja, hogy nem külföldi zsoldos, így ezt illetően vesztett a hatalom, mindez a félelem következménye” – tette hozzá Marta Dobošarević, az állatorvosi kar hallgatója.
Bár idő közben Vučić azt mondta, fontos, hogy ne legyen konfliktus sehol, és hogy senki se avatkozzon be sehol a tüntetésekbe. Azt illetően, hogy a hallgatókat korábban megtámadó emberek kik voltak, még mindig nincs fejlemény.
„A nárcisztikus szereti, ha szeretik és félnek tőle. Most már senki sem fél tőle, és látja, hogy nem igazán szeretik, és ez nagyon nehéz neki. Gondjai vannak a haragjának kezelésével, és emiatt olyan hibákat követ el, amiket néhány éve nem követett volna el, amikor biztonságban és kényelmesen érezte magát a saját bőrében és a karosszékében” – mondta Sanda Rašković Ivić pszichiáter, volt országgyűlési képviselő és nagykövet. A soron következő tüntetések kapcsán az egyetemisták elmondták, hogy most leginkább mások támogatására van szükségük, mert sok generáció terhét hordják a hátukon.