Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) újabb ítéletében megállapította, hogy a magyar állam jogsértést követett el, amikor egy afganisztáni menedékkérő családot – két szülőt és négy gyereket – fogva tartottak a röszkei tranzitzónában, ahol a szülők ételhez sem jutottak, írja a szegeder.hu.

A család ügyét a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

Az afganisztáni M. D. A. és családja 2019 januárjában érkezett Magyarországra. A röszkei tranzitzónában négy hónapon keresztül tartották őket fogva, noha ezek az intézmények nem alkalmasak gyerekek elhelyezésére. A család menedékkérelmét először elutasították, majd kiutasították őket Szerbiába, ám ezt a határozatot a család sikeresen megtámadta.

A tranzitzónában azonban az állami hatóságok egy hónap elteltével jogellenesen tartották vissza őket. A család felnőtt tagjait – szándékosan – nem látták el élelemmel, amit csak a strasbourgi bíróság közbelépése állított le. Májusban a hatóságok megpróbálták a családot egy Afganisztánba tartó repülőgépre kényszeríteni. Az intézkedés során rendőrök gumibottal léptek fel, egy terhes nő rosszul lett. A helyzetet követően a hatóságok végül úgy döntöttek, hogy Szerbiába küldik vissza a családot.

Az EJEB ítélete szerint a tranzitzónában alkalmazott elzárás fogvatartásnak minősült, amelynek semmilyen jogalapja nem volt. Ezáltal a család jogorvoslati lehetőség nélkül, önkényesen került fogva tartásba. Az ítélet szerint az alábbiak álltak fenn:

• Embertelen és megalázó bánásmód: A szülők éheztetése és a gyerekek fogvatartási körülményei.

• Jogorvoslat hiánya: Az elzárás és az azzal járó jogsértések ellen a család nem tudott hatékony jogi lépéseket tenni.

A strasbourgi bíróság 10 ezer eurós, azaz 4,15 millió forintos kártérítést ítélt meg a család számára. Tavaly egy iraki férfi és egy háromfős afgán család kapott kártérítést. Ezelőtt 2022-ben szintén egy afgán család nyert pert az állammal szemben.

Juhász Katalin, a Magyar Helsinki Bizottság jogi koordinátora elmondta, hogy ez már a huszonegyedik olyan eset, amelyben a strasbourgi bíróság elmarasztalta a magyar államot jogellenes fogva tartás miatt. A tranzitzónákban történő éheztetés miatt 24 azonnali intézkedést is hozott a bíróság az évek során. „A tranzitzónákat ugyan felszámolták, de a déli határon azóta is tömegesen és szándékosan követ el jogsértéseket a magyar állam. A menedékkérők sokszor erőszakos visszakényszerítése hatványra emelte még a tranzitzónás jogsértéseket is.”

Juhász szerint „elkeserítő, hogy a strasbourgi ítéletek és a pártatlan uniós bírósági bírságok sem józanítják ki a kormányt. A jogsértések következményeit pedig a magyar állampolgároknak is viselnünk kell”.