Az Újvidéktől a magyar határig tartó vasútvonal rekonstrukcióján zajló munkálatok következtében ezidáig 19 ember vesztette életét. Közülük 15-en az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásakor vesztették életüket, míg négyen a kapcsolódó építkezéseken való munkavégzés közben haltak meg – írja a Nova.
A vasútépítésen található áldatlan munkakörülmények miatt életét vesztette Goran Ljubisavljević (62) Újvidék közelében, derül ki az egyik havi munkajelentésből. Egy másik jelentésben egy ókéri végzetes incidens szerepel, az azonban nem derült ki, hogy ki volt az elhunyt, és mi történt vele. Az újvidéki felsőügyészség által közzétett dokumentációból kiderült, hogy Wang Yun (1971) kínai állampolgár is életét vesztette a vasútépítés során, miután egy 19,5 tonnás betongerenda rázuhant. Az eset 2023 szeptemberében történt. Alig néhány nappal előtte a pirosi vasúti építkezésen Ramiz Dacić biztonsági őr vesztette életét, aki mindössze 29 éves volt.
Hogyan veszthette életét a kínai munkás?
A munkahelyi biztonságért és egészségvédelemért felelős koordinátor jelentése szerint szeptember 6-án az ókéri felüljárón zajló munkálatok során többen megsérültek.
„A végpillér állványzatának szétszerelését a CCECC cég, és a CRIC-CCCC fővállalkozó alvállalkozója végezték. Az elvégzett munkákat a Felügyelet nem hagyta jóvá, és a jóváhagyott határidő előtt készültek el. A munkálatok során a keresztirányú, 19,5 tonna súlyú gerendát megbolygatták, ami aztán lezuhant. Hat méter magasból esett le” – áll a koordinátor feljegyzésében.
Ezt a feljegyzést továbbították a szakmai felügyeletet végző Utiber képviselőjének, továbbá Nebojša Šurlannak, a Vasúti Infrastruktúra igazgatójának, a társaság több más munkatársának, Anita Dimoski akkori építésügyi miniszter-helyettesnek, valamint a felügyeletet végző másik cégnek, az Egisnek.
A jelentésből kiderül, hogy egy kínai munkás életét vesztette, egy másik megsérült ebben a balesetben.
„A keresztgerenda rázuhant a CCECC cég dolgozóira, ennek során Wang Yun (1971) munkás belehalt sérüléseibe, Chen Jianhui (1967) pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, őt a verbászi kórházba szállították, ahol elsősegélyben részesítették. A sérült túl van az életveszélyen, állapota stabil” – áll a koordinátor levelében.
Az említett dolgozók, valamint az építkezés naprakész munkavédelmi dokumentációval rendelkeztek.
„Az esetet jelentették a Felügyelő Csoportnak, ezt követően a helyszínre érkezett az előzetes eljárási bíró, a dél-bácskai körzet ügyeletes munkaügyi felügyelője, az Újvidéki Rendőrség Gazdasági Bűnügyi Osztályának képviselője, és a törvényszéki szakértő. A Szerb Köztársaság illetékes hatóságai vizsgálják az incidens megtörténésekor fennálló tényeket és körülményeket” – áll a fényképeket tartalmazó feljegyzésben.
Ez az eset azonban nem a 2023. szeptemberi havi munkajelentésben szerepel, hanem a 2024. februári jelentésben.
„Az újvidéki Alapügyészség folytatja a büntetőeljárást a CCECC cég felelősei ellen a 2023-ban bekövetkezett halálos kimenetelű kollektív munkahelyi sérüléssel kapcsolatos tények elhallgatása és általános veszélyt okozó munkák nem megfelelő végrehajtása miatt. Az előzetes tárgyalás lezárult, és a CCECC cég felelőseinek, valamint az esemény tanúinak nyilatkozatait összegyűjtötték” – olvasható a dokumentumban.
Egy biztonsági őr is életét vesztette
Ramiz Dacić biztonsági őr (29) 2023. szeptember 3. és 4. között éjszaka halt meg. A jelentés szerint az éjszakai műszakban bekapcsolt egy generátort, hogy feltöltse mobiltelefonját. A generátor abban a szobában volt, ahol elaludt.
„A biztonsági őr az éjszaka folyamán szén-monoxid-mérgezés következtében meghalt. A felügyelő csoport az Újvidéki Rendőrkapitányságtól kapott tájékoztatást a balesetről. Tekintettel arra, hogy nem munkahelyi sérülésről van szó, nem történt intézkedés. A rendőrségi nyomozás folyamatban van” – áll a jelentésben.
A legfrissebb jelentések szerint a felsorolt halálos kimenetelű balesetek miatt az építkezés minden részének ellenőrzését fokozták. Az ellenőrzésben az újvidéki Munkaügyi Felügyelőség, a Rendőrkapitányság és a város Építésügyi Felügyelősége vesz részt.
A nyitókép illusztráció. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök a Szabadka-Szeged vasútvonal felújításának beharangozásakor