Legalább 103-ra nőtt azoknak a városoknak, illetve településeknek a száma, ahol november elseje óta legalább egy alkalommal tartottak tiltakozó megmozdulást.

A Nyilvános Rendezvények Archívuma közölte, hogy a hét végéig újabb négy településen harangoztak be tüntetést.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Tiltakozásokra és blokádokra Újvidék és Belgrád mellett egyebek közt Szabadkán, Óbecsén, Zentán, Szenttamáson és országszerte más településeken is sor került.

„Számos városban az akció a közlekedés blokádját is magába foglalta. A városok többségében az akciót csak egy ponton szervezték meg, de a nagyobb városokban egynél több helyen, sőt volt olyan is, ahol az útblokádok száma kétszámjegyű volt.

Az első pénteken a belgrádi Egyetemi téren mintegy 1100 személy blokkolta a forgalmat, míg Prokupljéban ezt egyetlen ember tette, közölte az archívum.

December 6-a óta a blokádok mindennapossá váltak és már nehéz figyelemmel kísérni az összeset, amelyekhez újabban már számos közép- és általános iskola is csatlakozott, ahol a diákok blokádokat szerveztek, a tanárok pedig leálltak a munkával.

Azoknak a településeknek a jegyzéke, ahol már volt tiltakozás ITT található.