A Belgrádban és az ország számos városában megtartott, és a rezsimnek komoly fejfájást okozó tömegtüntetéseket követően pénteken este az egyetemisták felfedték a január 27-re vonatkozó tervüket.
A közösségi oldalakon már napokkal ezelőtt megjelent egy óra, ami január 27-re számlál vissza. Az akadémiai közösség tagjai pénteken este elárulták, hogy mire készülnek: 24 órára blokád alá veszik az Autokomanda közlekedési csomópontot.
A mögöttünk álló hét munkanapjait Belgrádban egész napos tömegtüntetések, tiltakozó séták határozták meg, és a hétvégi pihenőt követően hétfőn egy minden eddiginél nagyobb kihívással járó akcióra kerül sor, a szerb főváros legfontosabb közlekedési csomópontjának a blokádjára, írja a Nova, amely megjegyzi, hogy az egyetemi hallgatók a marketinghez is jól értenek, hiszen a hétfőre meghirdetett akció szlogenje: Pod našom Autokomandom, amit szabad fordításban úgy tudnánk visszaadni, hogy Miénk itt az (autó)pálya.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az egyetemista tiltakozások azután kezdődtek, hogy november elsején leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője, ami miatt 15 ember meghalt, kettő pedig nagyon súlyosan megsérült.
A tiltakozásokra a hatalom úgy reagált, hogy az egyetemistákra verőlegényeket küldött, akik közül jó néhányan a Szerb Haladó Párt tisztségviselői, vagy az uralkodó párt által irányított közvállalatok alkalmazottai, akik többször tettlegesen is bántalmazták a békésen tiltakozó hallgatókat.
Az egyetemisták ezután blokádokkal kezdtek tiltakozni és megfogalmazták követeléseiket, amelyeket a hatalom a mai napig nem teljesített: az újvidéki vasútállomás felújítására vonatkozó teljes dokumentáció nyilvánossá tétele és az egyetemi hallgatókra támadó személyek elleni büntetőeljárások elindítása. Később tovább bővült a követelések listája: a tiltakozó egyetemisták elleni büntetőeljárások és bírósági perek leállítása, illetve a felsőoktatásra szánt eszközök 20 százalékos megnövelése.
Tiltakozás az Autokomanda közlekedési csomópontnál 2025. január 24-én (Fotó: N1)

